Hurrá, nyaralunk! – 3. rész

2017. július 08. 18:10 - MaryLand

Autóbérlés Zakynthoson

Utazási irodánál befizetett nyaralás esetén több fakultatív program közül választhatunk és jelentkezhetünk rájuk az idegenvezetőnél. De rengeteg túra, program elérhető az „utcán” is, kevesebbért. Vagy ha még kötetlenebb módját szeretnénk választani a felfedezésnek, bérelhetünk autót, robogót, quadot! Kinek, melyik szimpatikusabb?

Az idegenvezető által vezetett fakultatív programokban az a jó, hogy hoznak, visznek, kísérnek minket, semmire nincsen gondunk. De össze vagyunk zárva egy autóbusznyi emberrel vagy hajónyi turistával. Nem akkor indulunk vagy állunk meg, amikor mi akarjuk, és az időnket sem úgy osztjuk be, ahogy nekünk kellemes, hanem követnünk kell a tervezett időbeosztást. Nem csak a vonat, de a hajó sem vár!

2017_06_16_2017_06_23_zakynthos-2543.jpg

Zakynthos - Zakynthos város, fotó: Maryland

Első nyaraláson vegyítettük a programokat. Béreltünk autót, és befizettünk két fakultatív programra is, amiből az egyik jól sült el, a másik már kevésbé. Knossost kerestük fel Krétán. Rethymnoban szedtek minket össze busszal. Az út több mint egy óra volt, mivel több településen csatlakoztak hozzánk további utasok. Heraklionban, közel a célhoz, máig tisztázatlan körülmények miatt, kisebb vita alakult ki az idegenvezetők és a buszsofőrök között. Végül átültettek minket egy másik buszra, azzal folytattuk utunkat. Knossosban a magyar idegenvezetőhöz csatlakozott egy görög is, akinek elég hiányos volt a tudása a történelmi adatokat illetően. Sokan voltak a romoknál, volt ahol várnunk kellett, de alapvetően nehézkes volt a történet. Az eredeti alku az volt, hogy az idegenvezetés után kapunk még szabadidőt, és bejárhatjuk a romokat magunk is, fényképezhetünk indulás előtt. Ehhez képest arra maradt időnk, hogy a párom a mellékhelységnél állt sorba, amíg én végigrohantam a területen pár fénykép erejéig, és spuriztunk a buszra. Na ekkor fogadtuk meg, hogy ilyet többet soha!

2014_09_19_knossos_heraklion-2472.jpg

Kréta - Knossos, fotó: Maryland

Azóta autót bérelünk, és magunk fedezzük fel a látnivalókat. Az ilyen nyaralóhelyeken rengeteg az autókölcsönző, hiszen a turisták miatt ez elég nagy bevételforrás nekik. Idén Zakynthoson 40-45 eurónál kezdődtek az árak egy kisautóra/nap. Persze minél több napra szeretnénk bérelni, annál olcsóbbra jön ki a végösszeg. Mi egy Citroen C1-et hajtottunk idén. Szerencsénk volt, mert a szálláshelyen, ahol laktunk, ezt megkaptuk 130 euróért 4 napra, teljes körű biztosítással. Igaz, hogy ez utóbbiért 5 euró/nap díjat akartak hozzáadni, de amikor először érdeklődtünk a recepción, akkor azt mondták, az alapár már tartalmazza a biztosítást is. Mi erre hivatkozva nem hagytuk, hogy plusz pénzt szedjenek le rólunk. Ugyanilyen kategóriás autó az idegenvezetőnél full insurance-szal 160 euró lett volna. A robogóval és quaddal nincsen tapasztalatom, nem tudom, milyen áron mennek. De az biztos, hogy Laganas tele van quaddal, amit a brit tinédszerek előszeretettel választanak!

A mi autónk új volt, bejáratós, 500 km sem volt benne. Egyrészt emiatt 60 km/h-nál nem igen közlekedtünk többel, másrészt erre amúgy sincs nagyon lehetőség. A szűk kis utcákban, emelkedőkön ne számítsunk száguldozásra. De ha elvégre is nyaralunk, van időnk, hova rohannánk?

Ahogyan az első részben már említettem, nem ez az első görög sziget, ahol jártam, de most először voltam olíva feldolgozó üzemben. Több is van Zakynthoson, de sikerült egy igényesebbet kifognunk. Szerencsénk volt, mert érkezésünkkor kezdődött egy „tárlatvezetés”, amin megismerkedhettünk a folyamatokkal, eljárásokkal. A látogatás ingyenes, sőt még kóstolót is kaptunk a termésből: többféle olíva olaj és olíva egy falat kenyérrel. :) Természetesen a végén vásárolhattunk némi szuvenírt is magunknak. Ízesített olajok, különböző kozmetikai készítmények közül választhattunk. Az üzem udvarán pedig a szüretkor használt eszközök és szerszámok történelmi fejlődését tekinthettük meg. Az olíva szüret októbertől egészen február végéig tart. Télen betakarítanak, nyáron fogadják a turistákat. Egész évben megélhetést biztosít.

aristeon_01.jpg

Zakynthos - Aristeon (olíva feldolgozó üzem), fotó: http: www.aristeon.gr

A híres zakynthosi Kék lagúnákhoz szintén autóval jutottunk el. Délután 5 óra után értünk a sziget északi csücskébe, ahol tisztán kivehetők Kefalónia partjai. Némi gyaloglás után egy lépcsősor tetején tudtunk jegyet váltani egy hölgynél a hajózásra. 10 euró volt fejenként. Rádión leszólt a kapitánynak, hogy jövünk, majd elkezdtünk lefelé ballagni. Gyönyörű sziklás a terep, a lépcső mentén néhol napozóteraszok vannak kialakítva. Leérve, némi várakozás után, kettőnket vittek el egy körre, nem csatlakozott hozzánk már senki. A tenger 10 méter mély, ott jártunkkor kissé hullámzó. A hajó alja üveges volt, láthattuk alattunk az állatvilágot, de leginkább az áramlatokat, mert amikor nem a lagúnákat néztük, akkor tolta neki rendesen a "bácsi". Én két kézzel markoltam a vasat, biztosan jót mosolygott rajtam. :) Érdekes, a természet mire képes. Néhol a lerakódott tengeri kőzetrétegeket lehet kivenni a sziklákon, máshol a lagúnák beljesében a korallok színe ejt ámulatba. Már a legelején a frászt hozta rám a kapitány, mert az egyik lagúnán áthajtottunk, ott, ahol a hullámok nem kicsit csapkodták a sziklákat. Riadtan kérdeztem, hogy ott vajon átevezünk? Ugye, nem? Hát de. Egy élmény volt, nagyon megérte!

20170616_23_zakynthos-038929.jpg

Zakynthos - Blue Caves, fotó: Maryland

20170616_23_zakynthos-038937.jpg

Zakynthos - Blue Caves, fotó: Maryland

BLUE CAVES

Az utolsó rész következik!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maryland.blog.hu/api/trackback/id/tr6212649503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása