Többet közlekedem két lábon, mint négy keréken. Szinte minden alkalommal látok vagy épp átélek egy olyan közlekedési szituációt, amit szerintem lehetne másképp is abszolválni. Nézzük, mire is gondolok!

Fotó: unsplash.com

Reggel munkába menet több zebra is keresztezi utamat. A lámpás kereszteződéssel nincs gond, egyértelmű a rendszer. Bár megmondom őszintén, ha zöld a gyalogos lámpa, azért én akkor is elnézek egyet jobbra majd egyet balra, nehogy egy kamikaze sofőr át akarjon surranni a neki már piros lámpán. Ez nem para bennem, inkább óvatosság, ami mára természetessé vált. Azoknál a kereszteződéseknél, ahol nincsen lámpa, ott már parádésabb a helyzet. Nem végeztem pontos statisztikát, de ha emlékezetből nézem a tapasztalataimat, akkor arra a megállapításra jutok, hogy kb. minden harmadik vagy negyedik autós adja meg az elsőbbséget a zebránál. Azok közül, akik nem állnak meg, több féle típus létezik.

1. Van, például, akin már messziről látszik, hogy nagyon siet, így meg sem kísérlek átjutni az út túloldalára. Inkább megvárom, amíg elsuhan, és ha tiszta a levegő, akkor indulok.
2. Akad, aki normál sebességgel közlekedik, csak szimplán nem áll meg. Nem vesz rólam tudomást. Láthatatlan vagyok neki.
3. Egyesek normál sebességgel közelednek, de amikor meglátnak, hogy ott ácsorgok a zebra szélén, inkább beletaposnak a gázba.
4. Van olyan is, akin látom, hogy tisztes távolságból és normál sebességgel közeledik, ezért határozott léptekkel még átérek előtte a zebrán; illetve ha észreveszi, hogy leléptem az úttestre, akkor majd lassít, gondolom én. Van, aki igen. De van, aki ha van rá lehetősége, mert mondjuk két sávos az úttest, akkor padló gázzal kikerül. Értem én, hogy rohanó világban élünk, de ennyire?

Fotó: unsplash.com

Kedves emlék számomra, amikor vezetni tanultam. Nem volt könnyű, mert bár van érzékem hozzá, kicsit izgulósra vettem a figurát. Ebből adódóan nem ment elsőre, de végül biztonságosan megszereztem, és ez a lényeg! Az oktatóm egy jópofa fickó volt, bár nem az a kedvesen vicces, hanem az a flegmán poénkodós. Mivel nekem is van egy ilyen oldalam, talán ezért bírtam Laci bácsit! :) A lényeg a következő. Mikor a forgalomban gyakoroltunk, előfordult velem is, hogy láttam ugyan a gyalogost, hogy ő valószínűleg át akar majd kelni az úttesten, de úgy mértem fel a helyzetet, hogy még nem ért oda, így elhajtok előtte. Vagy nehogy már meg kelljen állnom, amikor elindulni a legnehezebb, majd kivárja a sorát! :) Ilyen esetekben az oktatóm csak annyit jegyzett meg: „Itt meg kellett volna állnia…”. Ezen felbuzdulva, a következő ilyen helyzetben én bizony megálltam, és elengedtem a gyalogost. Erre mit mondott az én drága oktatóm? „Majd a vizsgán…” :) Akár össze is zavarhatott volna, de tudtam, hogy a zebra előtt így is úgy is meg kell állni, ha gyalogos jön, szóval nem volt bennem kétség. De vajon hasonló gondolatok játszódhatnak le az autósokban is, mint bennem, amikor nem engedtem el a gyalogost?

Úton útfélen vannak olyan zebrák, amik nehezen beláthatóak. Ha autóban ülök, ezeknél mindig lassítok, hiszen ahogyan a sofőrök, úgy a gyalogosok is lehetnek kamikazék. Elképzelhető, hogy úgy kiugrik az úttestre, hogy észre sem veszem, és már meg is van a baj. Itt jön képbe a hatékony közlekedés. Ha lassítok a zebra előtt, minden szempontból hatékonyan oldom meg a feladatot! Ugyanis ha jön egy gyalogos, már lassul az autó, így hamarabb meg tudok állni, vagy akár meg sem kell állnom, mert mire odagurulok a zebráig, már át is ment a delikvens, és adhatom a gázt a továbbhaladáshoz. De ha meg is kell állnom, mivel számítok a gyalogosra, ő látja, hogy lassítok, le mer lépni az úttestre, így ő hamar tovább ballag, én meg hamar továbbgurulhatok. Mindkét fél jól jár. Persze a hatékonyság másik formája az, amikor padlógázzal esélyt sem adunk az embernek, hogy letegye lábát a zebrára, csak akkor mi járunk jól, a gyalogos meg pórul. Melyik a jobb?

Hogy ne csak az autós kontra gyalogos példát nézzük, vegyünk egy autós kontra autós esetet. Kedvencem a körforgalomba történő behajtás. Én a körforgalom előtt is lassítok, felkészülök rá, hogy esetleg meg kell állnom. Ugyanis sokan úgy csinálják, hogy jobbról nem jön semmi, már amennyire belátja, és tempóval bevetődik a körfogalomba. Az nem zavarja, hogy én is be szeretnék hajtani a következő lehetőségnél. Persze arra nem is kell figyelnie, tiszta sor. De jártam már úgy, hogy a drága autóstársammal körülbelül egy időben hajtottunk be a körforgalomba, ő tőlem balra. Mivel ő nagy tempóval jött, én meg álló helyzetből indultam, így bizony lassítania kellett, hogy ne jöjjön belém. Ki volt a hibás? Mondanom sem kell, hogy elkísért pár utcával távolabbi úti célomig, hogy jól odamondjon nekem valamit. Én meg jól visszamondtam neki, hogy talán hagyni kellene a másikat is behajtani a körforgalomba! Vagy valami ilyesmi. :)

Minden példámban egy a közös. Ha odafigyelnénk egymásra, akkor a közlekedés sokkal gördülékenyebb lenne és biztonságosabb! De gyakran előre is alig látunk, hát még a perifériákra. Hogy még gondolkodjunk is?

Fotó: unsplash.com

Néha felbosszant egy-egy szituáció, de máskor csak legyintek. Például szokásom, hogy ha elenged egy autós a zebrán, megköszönöm neki azzal, hogy intek egyet. Előfordult, hogy amikor láthatatlannak néztek és nem álltak meg, azoknak annál nagyobbat intettem és hangosan mondtam, hogy "köszi"! Nem mintha hallanának, de hátha észreveszik magukat. :)

Az előzékenységnek is van határa. Ugyanis legalább annyira idegesítő tud lenni az is, amikor az ember kvázi verseng a másikkal, ki az előzékenyebb. Elengedném a gyalogost, de int, hogy menjek. Hol marad itt a hatékonyság? A jó szándék a fontos. És hogy vigyázzunk egymásra!