Mivel négy napra béreltünk autót Zakynthoson, és nem volt annyi látnivaló számunkra, hogy mind a négy napon kiránduljunk, így beiktattunk egy strandolós napot. Én már itthon utánanéztem, hogy bizony van egy-két szép strand a szigeten, így nem volt kérdés, hogy az egyiket felkeressük. Irány a Banana Beach!
Előrebocsátom, hogy itt nem a megszokott görög lazulással találkozhatunk, hanem a fiatal dinamikus profizmussal! A Banana Beach elég hosszan nyúlik el, így több ponton megközelíthető. Remekül ki van táblázva, hogy már az odavezető úton tuti ne tévedjünk el! Hatalmas parkoló várt minket, délelőtt 9-10 körül még alig pár autó foglalta a helyet. Ahogy szinte mindenütt, itt is vendéglátó-ipari egységenként fel volt osztva a part, és egy-egy étterem vagy bár felségterületén lehetett napernyőket bérelni. Itt kicsit borsosabb árat kértek, 8 euró volt a szokásos felállás: 1 napernyő + 2 napágy, egész napra. Egy fiatal lány járt körbe, és szedte össze a pénzt. Első ránézésre, nem tudtam, miért nyomkodja a telefonját, talán miközben mi beszélünk hozzá és fizetünk, ő fészbúkozik? Hamar rájöttem, hogy nem, ugyanis pár percre rá, hogy a lány távozott, jött egy srác, és a napernyőbérlésről szóló blokkot a hamutálunk alá tette. Aha. Szóval van valami applikációjuk, amin keresztül ő beüti a napernyő számát (meg voltak számozva), gondolom azt, hogy fizetve, és még azt is el tudom képzelni, hogy egy gép automatikusan kiköpi a számlát, amit csak szét kell szórni a terepen. Ezt eljátszottuk akkor is, amikor kávét rendeltünk. Jött a lány, leadtuk a rendelést és ki is fizettük. Kisvártatva jött a blokk. Majd egy harmadik alkalmazott megjelent a kávékkal. Zseniális! És tényleg nem teltek el órák, mire kiszolgáltak minket. Mindezt hanyatt dőlve a tengerparton. Kell ennél több? :)
Banana Beach - Zaknythos, fotó: Maryland
A part itt is homokos, a víz fokozatosan mélyül. Van lehetőség vízi sportokra, mint például jetskit bérelni, vagy kipróbálni a parasailinget. A partról lehetett látni a vakmerőbbek próbálkozásait. Voltak, akiket felfújható matracon húztak, és ha „odaléptek” a motorcsónaknak, akkor bizony függőlegesen állt az a matrac! Nem tudtam eldönteni, hogy rögzítve vannak azok az emberek vagy csak nagyon kapaszkodnak. :) Az öböl szélében szálloda épül, biztosan gyönyörű lesz a kilátás a szobákból, ha elkészül.
Banana Beach - Casa Playa - Zaknythos, fotó: Maryland
Ha időközben megéheznénk, felballagunk a bárba és megebédelünk. Mi a Casa Playa nevű helyen horgonyoztunk le. Nagyon hangulatos a terasz, az étterem. Itt is a fiatalos lendület dominál, de a görög megfontolt lazaság után jó volt látni egy kis pörgést. :) Egyébként a parton történő kiszolgáláshoz még hozzá tartozik, hogy a fent elkészített ételt vagy italt a pincérek a lépcső aljáig leviszik, és a kolléga teríti tovább a rendeléseket. Ki van ez találva. Visszatérve az ebédhez, két souvlakit rendeltünk colával és narancs juice-zal 22.5 euróért. Ahhoz képest, hogy az üdítő mindenhol drága (cola 3 euró, juice 4 euró), és a panorámás helyeken általában megkérik az étel árát, teljesen korrekt összegért ebédeltünk. Egyébként egyesek a partra kérték az ebédjüket, itt még azért sem kell felállni!
Ez a nap a strandolásról szólt, de van még pár dolog, amit megemlítenék, mert kimaradtak a korábbi posztokból.
Az egyik napon elautóztunk Keri településre, ahonnan állítólag nagyon szép a naplemente. Itt található egy étterem a part mentén, szép kilátással. Mi sajnos nem tértünk ide be, mert reggeli után nem voltunk éhesek. A kávénkat pedig egy picit arrébb fogyasztottuk el, ugyancsak panorámás helyen. Egy leárnyékolt placcon, ahol szalmabálákon (kockákon) lehet megpihenni. A frissítőt pedig egy lakókocsiból áruló görögnél lehet megvásárolni. Így azért sokkal hangulatosabb volt, mint egy „puccos” étteremben. :) Itt is található egyébként egy lagúna, Keri Cave névre hallgat.
Keri Cave - Zakynthos, fotó: Maryland
Laganasban van egy cuki kis sziget, amit függőhídon lehet megközelíteni: Cameo Island. 5 euró a belépő, amiért cserébe beléphetünk a szigetre, fürödhetünk; illetve a belépődíj fejében választhatunk egy italt. Ott jártunkkor, miért is ne, éppen esküvőhöz készülődtek, így csak a felső részen iszogathattunk volna, fürdés nuku. Így inkább megköszöntük a lehetőséget, és távoztunk. Megvan a sziget hangulata és bája, de alapvetően nem lehet nagy szám.
A reptér Laganastól kb. 7 km-re található. Viszonylag kicsi. Este 10 és reggel 5 óra között nem közlekednek a repülőgépek, mert megzavarnák a korábban említett Caretta caretta teknőst a tojásrakásban.
Sajnos elég sokat álltunk sorban hazafelé a check-in pultnál, majdnem az utolsók voltunk. Amit nem igazán szeretek a görögöknél, hogy miután lemérték a feladott poggyászt és megkaptuk a beszállókártyát, ismét be kell állnunk egy másik sorba, ahol a feladott poggyászt nekünk kell berakni az átvilágítóba, illetve a futószalagra. Miért nem lehet ezt már automatizálni? Ezek után jött a biztonsági ellenőrzés, szintén sorok. Körülbelül annyi időnk maradt, hogy vegyünk vizet az útra, és már be is mondták a gépünket.
Minden véget ér egyszer. Viszlát Zakynthos!