Minden nő életében nagy esemény az esküvő, a NAGY NAP. A férfiak általában kevésbé lelkesednek a felhajtásért, de a szeretett nőért vállalják, ami ezzel jár. Az oltár és/vagy az anyakönyvezető elé két tanú kíséri a párt, nélkülük nem kelhetnek egybe. Azaz, nélkülözhetetlenek!

Kép: hzf.hu

Gyakori szokás, hogy a párok tanúnak valamelyik keresztszülőt kérik fel. De ez nem kötelező. Sokan testvért, családtagot, vagy közeli barátot választanak. A hangsúly inkább azon van, milyen viszonyt ápolunk a leendő tanúval. Fontos, hogy közeli, bizalmi kapcsolat legyen. A tanúkat nem csak kiválasztják, hanem felkérik, vállalják e ezt a megtisztelő szerepet. Mégiscsak aláírásukkal igazolják a szertartáson, hogy a pár házasságot kötött.

A közelmúltban váratlanul ért a felkérés. Gyanútlanul beszélgettem az ifjú párral, és a vőlegény tanújának megvitatása után odafordultam a mennyasszonyhoz: „És neked ki lesz a tanúd?” Nem sejtettem semmit. Majd jött a válasz: „Hát, mi rád gondoltunk.” Nem tudom megmagyarázni, pontosan miért vagy mitől, de úgy éreztem magam, mintha valami díjat kaptam volna, amihez a színpadra szólítottak. Olyan büszkeség fogott el, mintha minimum én lennék a mennyasszony! :) Aztán, miután a meglepettség és öröm alább hagyott, jött az aggodalom: „Oké, de mi lesz a dolgom?”

Kép: hzf.hu

A tanú feladatai nincsenek kőbe vésve. A szokásokon túl ízlések és pofonok. A nagy nap előtt, ha a pár szervez leány- és legénybúcsút, annak a megszervezésében segítenek a tanúk, vagy egy az egyben átvállalják ezt a feladatot a házasulandóktól. Divatos manapság mindkét fél részéről búcsúztatót tartani, de nem mindenki szeret nagy banzájt csapni. Kinek mire van igénye. Körbelimuzinozzuk a várost vagy otthon legurítunk pár Martinit?

Az egyik legfontosabb momentum a mennyasszony ruhájának kiválasztása. Lehet, hogy azt gondolnánk, a mennyasszony bármilyen ruhában szépen festene, de sajnos nem minden fazon áll jól mindenkinek. Nem árt, ha a nagy napon a legelőnyösebb formánkat mutatjuk! Sokan nem hisznek már abban a babonában, hogy ha a leendő férj meglátja a mennyasszonyt az esküvő előtt, balszerencsét hoz. De ettől függetlenül a mennyasszonyi ruhavadászat csajos program, akár a tanúval együtt!

Az esküvőszervezésben való részvétel nem kötött hagyományhoz, de természetesen semmi nem tiltja, hogy ebben is segédkezzen a tanú. Előfordulhat, hogy más tanút választanak a polgári és egyházi ceremóniára. Külsőségek szempontjából vigyázni kell, hogy a mennyasszony tanúja ne öltözze túl a mennyasszonyt! Valljuk be, ez elég kellemetlen lenne. Férfi tanúknak öltöny dukál. A férfiaknak mindig könnyebb a dolguk, ami az öltözködést illeti.

A mennyasszony tanújaként feladatom lesz segíteni a készülődésben, a felöltözésben. Valamint az, hogy kikísérjem a mosdóba a leendő arát, amennyiben szükséges! Izgalmas feladat. :) Erre akkor lehet szükség, ha nagy abroncsos ruhát visel a mennyasszony. Vigyázni kell, hogy ne legyen semmi útban, illetve a szűk helyekre történő be- és kijutás esetén ne gyűjre vagy koszolja össze a ruhát.

Kép: hzf.hu

A házasságkötés fontos kellékei a gyűrűk, amikre a vőlegény tanúja vigyáz. Aztán ott van a köszöntő beszéd! Hűha. Általában a vacsora előtt szoktak felszólalni, pár perc erejéig, hogy a násznép ne veszítse el a fonalat. A filmekben általában ekkor hangzanak el cikis sztorik a múltból, de persze látni megható, igazán szívhez szóló jeleneteket is. És még egy izgalmas feladat: nekem kell figyelnem arra, hogy ne szöktessék meg a mennyasszonyt. Csak a testemen keresztül!

Hallani legendákat arról, hogy az esküvői tanúnak mélyen a zsebébe kell nyúlnia nászajándék gyanánt, de azt gondolom, ez sem egy általános és kötelező minta. Mindenki annyit és azt ad, amennyit szán és amire telik. Van olyan pár, aki a pénznek örül, mint nászajándék, vannak, akik pedig listát írnak, mire van szükségük a közös élet küszöbén, amiből aztán a násznép kedvére válogathat, így akár az esküvői tanú is.

De nem az ajándék, hanem a részvétel a fontos! :) Éljen az ifjú pár!

Környezettudatosság. Divatos kifejezés. Sokan lehet, csak hóbortnak tartják, de ez egy nagyon fontos dolog. Egy kis odafigyeléssel, sok apró mozzanattal nagyon sokat tehetünk környezetünkért. Hogy erre miért van szükség?

Már jelen pillanatban is érezzük hatását a környezetszennyezésnek, környezetváltozásnak. Gondoljunk csak a globális felmelegedésre. Enyhébbek a telek, melegebbek a nyarak. Évszakon belül is gyarkran szélsőséges időjárást tapasztalhatunk. Vagy beszéljünk az ivóvízkészletről. Azzal riogatnak minket, hogy előbb-utóbb el fog fogyni. Fel tudjuk ezt fogni bőség idején, mi lesz, ha nem lesz ívóvíz? A világ lakosságának kb. 30%-a már ma sem jut elegendő vízhez. A vízkészlet folyamatosan csökken, a népesség pedig nő...

A közelmúltban többször utaztam vonattal, és két utazás között feltűnt, hogy a jegypénztárnál lecserélték a bank terminálokat, most már pay pass-szal is tudok fizetni. Nem kell beadni a bankkártyát a pénztáros néninek, hogy a nála található terminálba dugja. Kikértem a jegyet, és feltűnt, hogy az is megváltozott. Rákérdeztem, újfajta jegyet adnak? Erre a néni barátságosan, mosolyogva és teljes természetességgel megjegyezte: „Igen, védjük az esőerdőket.”

Vajon tudjuk, hol vannak azok az esőerdők? Gondolunk mi rájuk? Tudjuk, hogy miért vagy mitől kell védeni őket?

Esőerdők az Egyenlítő mentén találhatók. Ahogyan a nevében is benne van, az esős, erősen csapadékos éghajlat jellemzi őket, ahol évente 1500-10000mm eső hullik. A Föld tüdejének is nevezik őket. Rengeteg oxigént termelnek és csökkentik a szén-dioxid szintet a légkörben. Ilyen jótékony tevékenység mellett mégis miért írtják őket? Két fő oka van. Egyrészt a kitermelt fa miatt, felhasználják. Másrészt a kitermeléssel termőterületet nyernek.

Nem olyan régen vettem észre, hogy gyakran eszembe jut víz- és áramhasználat során a spórolás, takarékoskodás. De nem a pénztárcám miatt, hanem a Föld iránti gondoskodásom jegyeként. Tudom, ettől még nem leszek „zöld”, de azt gondolom, minden itt kezdődik. Amikor egyáltalán eszünkbe jut és tisztában vagyunk azzal, hogy mitől lesz fény a nappaliban, és ez milyen hatással van a bolygóra, ahol élünk. Igen, felfoghatatlan, hogy egy perccel kevesebb áramhasználat milyen hatást gyakorol a Földre. De azt logikusan el tudjuk képzelni, hogy 1 millió perc milyen pozitív hatással lenne lakóhelyünkre? Vagy ott a vízfogyasztás. Nem folyatom jobban vagy tovább a vizet, mint amennyire és ameddig szükséges. A munkahelyemen sem, ahol nem én fizetem a számlát. Ilyenkor a Földre gondolok. Meggondolom azt is, mit nyomtatok ki, valóban szükségem van e arra a dokumentumra papír alapon?

Apró lépéseink összeadódnak és összességében nagy eredményeket érhetünk el velük. Az energiával többféle képpen spórolhatunk. Egyrészt lekapcsoljuk a villanyt azokban a helyiségekben, ahol épp nem tartozkódunk vagy nem kapcsolunk fel több lámpát a nappaliban, mint amennyire szükség van ahhoz, hogy jól lássunk az adott tevékenységhez. Persze nem kell vakoskodni, de ha a díszkivilágítás nem indokolt, akkor kapcsoljuk le a szükségtelen világításokat. Az engergiatakarékos izzók már nagyon régóta elérhetők a boltokban, igaz, nem olcsók. De egyre elérhetőbb áron kaphatók és hosszútávon megtérül a befektetés. Nem muszáj egyszerre lecserélni az összes villanykörtét, apránként is lehet, előbb-utóbb a végére érünk.

Ha új háztartási készüléket vásárolunk, érdemes minél energiatakarékosabbat választani. Akár áram, akár víz fogyasztás tekintetében. Igaz, hogy ezen készülékek ára drágább, de elképzelhető, hogy már az első évben behozza az árkülönbözetet azzal, amit a villany vagy a víz számlán spórolunk. A következő évben pedig már tiszta haszon.

Nem újkeletű dolog, ha autó helyett a tömegközlekedést választjuk, kevésbé károsítjuk a környezetet. Korábban volt egy mozgalom, ami arra búzdított, hogy vidd el kollegádat, kollegáidat dolgozni, egy autóval közlekedjetek, ne pedig hárman három autóval. Vagy ami még jobb, aki teheti, sétáljon vagy bringázzon kocsikázás helyett!

Szelektív hulladékgyűjtés. Miért jó ez? Azzal, hogy a szemetünket szétválogatjuk és anyaga, összetevői alapján dobjuk a kukába, hozzájárulunk az újrahasznosításhoz, amivel csökkentjük a természetbe kerülő hulladék mennyiségét, illetve kíméljük a Föld erőforrásait. Például a már említett fákból kevesebbet kell kivágni ahhoz, hogy papírt állítsanak elő belőle.

Úgy gondolom, kölcsönhatásban élünk a Földdel, a környezetünkkel. Ő gondoskodik rólunk, nekünk adja természeti kincseit, akkor mi miért ne figyelnék oda őrá?

Beköszöntött a nyár. A tanévnek is mindjárt vége, és aki dolgozik, annak is jár némi szabadság. Van, aki már januárban lefoglalta az idei nyaralást, de vannak, akik last minute rögtönöznek egy hosszabb-rövidebb utazást. Aki repülővel igyekszik nyaralni, meg kell gondolnia, mit pakol a bőröndbe, ugyanis limitált a csomagok száma és súlya, így a fél gardróbot maximum a Balatonra vihetjük magunkkal, a tengerpartra sajnos nem!

Három évvel ezelőtt első repülős nyaralásomra készülődtem. Belföldre utazva megszoktam, hogy az autóba „bármennyi” súlyt pakolhatok, nincs korlát. Így, nő lévén, most is szinte mindenből legalább három plusz darabot szerettem volna odacsomagolni, amikor pakolás közben kíváncsiságból lemértem a félkész bőröndöt. Még be sem pakoltam mindent, de már 16 kg-t nyomott! Elkezdődött a tanakodás, mi maradjon itthon...

Talán nem lesz szükségem a harmadik szandálra. Na jó, meleg holmi végül is egyáltalán nem kell a tengerparton, azt már ide se hozzam! Nagy nehezen sikerült letornázni a súlyt, 14 kg fölött picivel megállt a mérleg. A légitársaságok charter járatain általában 15-20 kg lehet a feladott poggyász, ami nem minden esetben elég ahhoz, hogy mindent magunkkal vigyünk. Persze bizonyított, hogy így is el lehet férni a bőröndben, de sokkal jobb, ha szabadon pakolhatunk. A legtöbb esetben páronként, családonként nézik az összsúlyt mérlegelésnél. Például egy négytagú családnál a négy bőröndöt együtt mérik, és nem lehet több  60 kg-nál. Miközben lehet, hogy anya bőröndje közel 20 kg, míg apáé épp, hogy 10. Én nem alapoznék teljesen erre az együttes mérésre, inkább osszuk el a súlyt a párunkkal, családtagunkkal már a bepakoláskor.

32 kg-nál semmilyen esetben sem lehet több a poggyász súlya, de eddig a határig nyújtózkodhatunk felár ellenében. Aki ismeri magát, hogy úgyis túlpakol, vagy csak biztosra akar menni, célszerű előre megfizetni a túlsúly árát, mert a reptéren történő tetten érés esetén még többet kell fizetnünk. Forintosítva, pár ezer forinttól több tízezer forintig is rúghat a díj, ez természetesen a túlsúly mértékétől és légitársaságoktól függ. De egy nyaralás amúgy sem olcsó, így szerintem, aki teheti, tartsa be a határokat! Talán elutazáskor nem annyira gyakori a probléma, mint a visszaúton. Amikor meg vagyunk pakolva szuvenírrel, kisebb nagyobb ajándékokkal a családnak, akkor már nagyobb az esély a túlsúlyra. Szerencsére egyszer sem jártam úgy, hogy felárat kellett volna fizetnem, pedig ahogy említettem, már a legelején rezgett a léc. Emlékszem, Krétáról indultunk haza, amikor a várakozás során egészen összebarátkoztunk nyaraló társainkkal. Jobb később, mint soha! :) Mérlegelésnél egy emberként örültek, hogy a két bőröndünk nem kicsit 30 kg alatt maradt. Aki tud, az tud. De vajon aki két hétre megy nyaralni, hogyan csomagol?

Én általában listát írok arról, mire lesz szükségem az út során. Ruhaneműktől elkezdve a kiegészítőkön keresztül az illatszerekig. Így még csomagolás előtt végig tudom gondolni, mit, illetve miből mennyit szeretnék magammal vinni. A következő repülős nyaralásnál már rutinos voltam. Ha jól emlékszem, a bőröndöm nem érte el a 13 kg-t. Azért az nem semmi! És mindent bepakoltam, amire csak szükségem volt. Nem csak súlyban, de térfogatban is maradt hely a poggyászban. Ezt egyrészt úgy okoskodtam ki, hogy felesleges ruhadarabot vagy lábbelit egyáltalán nem pakoltam. Viszont az a gyakorlati tapasztalatom, hogy a bőröndben található súly nagy részét a neszeszer súlya adja. Erre kellett valamit kitalálni!

Naptejjel nem spórolunk, arra mindig szükség van, viszont a nyaralás helyszínén is be lehet szerezni, tehát elég egy flakonnal (bátrabbaknak ez az egy sem muszáj), nem kell bepakolni kapásból hármat a biztonság kedvéért! Sokan úgy csinálják, hogy eleve nem visznek tisztálkodó szereket magukkal, mert majd kapnak a szálláson, vagy majd vesznek ott kint, mindenhol van bolt – alapon. Ha valaki mégsem ezt a nézetet vallaná, mert mondjuk kényes arra, mit ken a bőrére vagy a hajára, akkor megoldás lehet két főre egy tusfürdő a hétre. Valami unisex illat. Dezodor, sampon, testápoló és egyéb kenceficék tekintetében is arra törekszem, hogy olyat vigyek magammal, ami egy hétre körülbelül elég. Parfümből is olyat, ami már a végét járja, de a legjobb a mini kiszerelés.  Van, amivel előre kell gondolkodni, ha lassan fogy ki, félre kell tenni. De vannak olyan flakonok, amiket vagy amikből át lehet tölteni a kívánt mennyiséget. Tapasztalat, hogy ezekkel már sokat lehet fogni a kilókon. Visszafelé az üres flakonok helyére beférnek a hűtőmágnesek és egyéb jópofa ajándékok. Annyira belejöttem a gazdaságos csomagolásba, hogy idén egy belföldi hosszúhétvégét alulkalkuláltam, és volt, amit nem vittem magammal. Persze nem nélkülözhetetlen vagy beszerezhetetlen dolgokat, de mégis csak hiányoztak.

Fontos, hogy értéket ne tegyünk a feladott poggyászba, nehogy lába kelljen! Szerencsére ilyen sem esett meg velem, de hallottam már történeteket másoktól, akik pórul jártak. Menjünk biztosra!

Kép: Kyra Panagia Beach, Karpathos - hzf.hu

A kézipoggyász súlya általában 5 kg lehet charter járatokon, amit a Travel Service-nél felemeltek 8 kg-ra. Több légitársasággal utaztam már, de szerencsére eddig egyiknél sem találkoztam olyan esettel, hogy lemérték volna a táskám. Még csak a méretét sem, pedig elméletileg a fapados légitársaságok erre nagyon odafigyelnek. A plusz centikért is felárat kell fizetni. Érdemes utazás előtt tájékozódni az adott légitársaságnál a szabályokról, hogy ne érjen minket meglepetés!

Sok turistának kedvelt célpont Magyarország. A KSH felmérése alapján 2016-ban több, mint 21 millióan látogattak el hazánkba. 37,5%-uk Budapestre volt kíváncsi leginkább.

A TripAdvisor a közelmúltban közzétette saját rangsorát, amin az Országház épülete hetedik helyezést ért el a legnépszerűbb látnivalók között Európában, a világranglistán pedig a 14. helyet foglalja el. A hazai népszerűségi listán pedig abszolút viszi a pálmát. Az utóbbi időben gyakran megfordultam a Parlament környékén, hétvégén a reggeli és délutáni órákban. Reggel még alszik a város. Csak a hó- vagy szemételtakarítók vannak talpon. No meg az őrök az Országház előtt. Nehéz hivatás lehet ott ácsorogni. De most tényleg! A londoni őrségváltás jut eszembe...

Kép: Parlament, Budapest - hzf.hu

A kora délutáni órákra már megtelt a tér turistákkal. Csoportok, párok, felnőttek, gyerekek. Minden alkalommal elmosolyodtam. Jó érzéssel töltött el a látvány, mert közben felidéztem magamban, amikor én voltam turista egy idegen országban. A bérelt bicajosok, szelfibotot lengetők, térképet bújók, boldogan andalgók. Az előtérbe bekúszó 2-es villamos. Az én fővárosomban. A lisszaboni 28-as villamosra gondolok...

Jó érzés, hogy nap, mint nap részese lehetek annak, amiért ezek a turisták ki tudja mennyit utaztak, hogy láthassák. Hogy lefényképezhessék. Hogy megismerjék. Amikor elutazom valahova, szeretek megállni egy pillanatra, és megfigyelni a helyieket. Vajon hova sietnek? Merre tartanak? Próbálom elképzelni a mindennapjaikat. Vajon a Kossuth téri turisták is így tekintettek rám?

A Parlamenttől nem messze, a Deák téren található a magyarok óriáskereke, ami jelenleg Budapest Eye névre hallgat. Régóta terveztem, hogy felülök rá, de lévén, hogy ritkán járok Budapesten, keresni kellett az alkalmat, hogy ezt megtegyem. Egy sikeres vizsga nem is bizonyulhatna jobb alkalomnak, úgy gondolom. Ez volt a jutalmam tőlem magamnak, hogy úgy mondjam. :) Verőfényes tavaszi napsütés, délidő. Szerencsémre nem volt tömeg, így hamar sorra kerültem a pénztárnál. Előttem egy külföldi lány váltott jegyet. Sokakat visszatart, hogy egyedül csináljanak programot, nem hogy külföldön, még itthon sem vállalkoznak rá. Valamiért büszkén kihúztam magam, hogy igen, én is egyedül vagyok, magyar vagyok, és turista vagyok. Itthon.

A felnőtt jegyár 2700 HUF . Kicsit borsosnak tartottam, de a sikeres vizsgám után ez volt a minimum, ennyi jár. Budapest Eye, mert megérdemlem. :) Mióta elkezdtem egyre többet utazni, másképp tekintek a környezetemre. Sok szépséget fedezek fel itthon is. Akár csak egy kisváros belvárosának hangulatát egy késő délutáni órán. Magával ragad. Vagy az óriáskerékre felülve felnőtt fejjel kislánynak érezve magam letekinteni a városra, ahol anno két évet éltem, mégis újra rácsodálkoztat.

A TripAdvisor hazai látványosságok listáján jelenleg az ötödik helyet foglalja el a Mátyás-templom. Korábbi emlékeim igen halványak voltak a templomról, talán általános iskolára tehető az idő, amikor jártam bent először és utoljára. Láttam a Dómot Milánóban, de nem emlékszem a Mátyás-templomra itthon? Ezt a hiányosságomat pótolni kellett, így a bátyámmal csavarogtunk egyet a városban. A felnőtt belépő ára 1500 HUF, amit első nekifutásra megint sokalltam kicsit. SZÉP kártyával nem lehet fizetni. Szép! Aztán ahogy egyre beljebb haladtunk a templomban, karzaton, kezdtem elfogadni a belépő árának mértékét. Rengeteg volt a turista, a Halászbástyán (TripAdvisor hazai top 10: 2. helyezett) kis túlzással mozdulni nem lehetett. Teljesen átadtam magam a turista feelingnek. Átszellemülve hömpölyögtem a tömeggel. Még az új szelfibotomat is kipróbáltam! :)

Több olyan városban jártam Magyarországon, ahová szívesen visszatérek: Lillafüred, Orfű, Szentendre… Több hazai várban is megfordultam már. Néha keverem a szezont a fazonnal, Sirokot Siklóssal. Nem számít. Nem egyformák a határaink: sem térben, sem időben, sem lehetőségekben. De nem kell messzire menni ahhoz, hogy világot lássunk, csak ki kell nyitni a szemünket (és a szívünket), hogy észrevegyük a látnivalókat!

Második este feküdtem az ágyban és próbáltam mély levegőket venni. Hiába. Örültem, hogy kisebb lélegzetvételekre képes vagyok, de közben hörögtem. Nem tudtam tisztán lélegezni. A köhögés is ingerelt, ami tovább fullasztott inkább, mintsem felszakadt volna. Akkor elhatároztam, hogy másnap nem gyújtok rá!

Vasárnap még szinte semmi bajom nem volt. Már ahhoz képest, ami utána jött! Hétfőn felkerestem a háziorvost, aki antibiotikumot írt fel. Elkezdtem szedni, és a betegség csak utána jött ki rajtam igazán. Kedden este elhatároztam magam, ám szerdán mégis rágyújtottam. Függő voltam. Rágyújtottam, de nem azt az élményt kaptam, amihez hozzászoktam. Nem esett jól. Nem úgy, mint egészségesen. Szinte már le sem tüdőztem. De letenni nem tudtam. Napközben is nehezen kaptam levegőt, de ébren talán jobban viseli az ember. Ám amikor leszállt az éj, jött a kétségbeesés. Borzasztó volt arra várni, hogy mikor tudok mély levegőt venni újra, vagy mikor szakad már fel a köhögés. Arról nem is beszélve, hogy félelmetes volt hallani a hörgést, ami belőlem jött. Akkor és ott úgy éreztem, hogy bár ma nem sikerült, holnap már biztosan nem fogok rágyújtani. Elég volt!

88 napja nem dohányzom. Tudom, ez még „semmi”. A kísértés folyamatosan ott van. A legváratlanabb pillanatokban tör rám. Amikor azt várod, na ez most kemény lesz: a barátokkal meginni egy pohár bort anélkül, hogy rágyújtanál. Meg sem kottyan! De amikor azt gondolod, hogy egy-egy szituáció már nincs rád hatással, mint amikor látsz egy filmet, amiben kéjesen rágyújtanak, hirtelen elönt az érzés, és elképzeled, mekkorát slukkolnál egy szál cigiből! Egyesek ilyenkor elhessegetik a gondolatot, de én beleállok. Szembenézek az emlékekkel, hogy milyen volt egy-egy kellemes pillanat az életemben, amiben szerepet kapott a cigaretta. De nem főszerepet! Igazából egy egyszerű statiszta volt mindig is, és ha nem lett volna ott, akkor is ugyanolyan szuper lett volna az a pillanat! Ezzel a kísértés máris tovaillant. Úgy érzem, minél előbb nézek szembe ezekkel a berögződésekkel, annál hamarabb túl leszek az egészen. Ha elnyomnám magamban, később sokkal nagyobb nyomással térne vissza, és nagyobb eséllyel gyújtanék rá újra.

A sorsfordító rosszullétem óta egyszer újra megfáztam, de semmi komoly. Ki sem jött rajtam igazán. De amikor el kezdett fájni a torkom, elfogott a félelem, mi lesz, ha megint a hörgőimre megy a gyulladás? Mi lesz, ha megint nem kapok rendesen levegőt? Nem akartam még egyszer „fulladni”. Ez tart vissza attól, hogy újra rágyújtsak. Ott vannak persze a logikus érvek, melyek szerint nincs szükségem a cigarettára, káros, sokba kerül, és még sorolhatnánk. De igazán nyomos érv számomra az egészségem. Amíg nem gondolunk bele, talán fel sem fogjuk, micsoda méreggel van dolgunk! Érelmeszesedés, tüdőrák, szívinfarktus... Az új cigis dobozokon kedvünkre nézegethetjük, mivel nézünk farkasszemet.

Leszokásom első pár napja könnyű volt, mert a gyógyulás motivált, és mivel nem éreztem jól magam, így nem is kívántam igazán a cigit. Mire meggyógyultam, körülbelül egy hét után, már még erősebb volt az elhatározás, hogy én akkor most leszokok, szóval még mindig „könnyedén” mondtam nemet a kísértésre. Két héttel később már azzal bíztattam magam egy-egy gyenge pillanatomba, hogy ha eddig kibírtad, már nem adhatod fel! És különben is majdnem megfulladtál! Aztán mentem tovább. Mondhatnám, hogy kísértéstől kísértésig éltem, de ez nem igaz. Ez azt jelentené, hogy a cigarettáé volt a főszerep, nem csak addig, amíg szívtam, hanem utána is. Pont ezt akartam megakadályozni! Hogy ne a cigi határozza meg az életem. A kényszeres „cigi szünetek”, berögzült automatizmus. Fokozatosan ritkultak a kísértő gondolatok. Elkezdtem undorodni tőle.

Ahogy újra átvettem az uralmat az életem felett, egyre jobban el tudok merülni abban, amit csinálok. Akár egy több órás húsvét előtti tojásfestésről van szó, amit nem szakítok meg folyton egy-egy cigi szünettel. Vagy egy olyan eszmecseréről, amit egy dohányossal folytatok úgy, hogy a témára és a mondandomra figyelek anélkül, hogy észrevenném, a beszélgetőpartnerem már a harmadik szálat szívta el mellettem. Ki tudom zárni az ingert! Minél több idő telik el, annál könnyebben megy. Úgy, hogy néha észre sem veszem.

Miután a fókuszom szépen lassan kezdett elterelődni a cigarettáról, és egyre hosszabb ideje a nem dohányzók táborát erősítem, érdekes kívülről tekinteni a dohányosokra. Mikor gyújt rá? Meddig bírja, hogy ne gyújtson rá a következőre? És persze jön az önvizsgálat. Mintha magamat látnám. Régen.

Körülbelül 15 év aktív dohányzás, és egy pár hónapos megszakítás után másodjára így szoktam le. Most örökre.

Hangzik el gyakran a kérdés gyerekkorban. Ennek hatására vagy talán e nélkül is, de megfogalmazzuk magunknak, mivel szeretnénk foglalkozni, ha felnővünk. Arra nem nagyon emlékszem, nekem mikor tették fel ezt a kérdést, de arra sokkal inkább, milyen elképzeléseim voltak a jövőmről.

Talán a legképtelenebb ötletem a balerina volt. Hogy ez honnan jött? Mindig szerettem táncolni, pár évig jazz-balettra jártam. Az ötlet már csak azért is vicces, mert duci kislány voltam. Mondanom sem kell, nem lett belőlem balerina. :) Aztán egy másik aranyos elképzelés a furulyás. Van ilyen mesterség? Biztosan másképp hívják. Ez onnan ered, hogy általános iskolában, a tanórák végeztével különböző elfoglaltságokon lehetett részt venni, kvázi szakkörként. Ezek között egyik volt a furulya. Arra speciel nem emlékszem, mennyire ment jól, de biztosan szerettem vagy élveztem, ha akár hivatásomnak is választottam volna. Emlékszem, mennyire kellett koncentrálnom, hogy jól fogjam le a lyukakat. Meg arra, hogy otthon nem szerették, ha gyakorlok. :) A komolytalan tervek után kicsit komolyabbra vettem a figurát, és sokáig azt válaszoltam, hogy ha nagy leszek, matek tanár leszek. Szerettem a matekot, fizikát, értettem, jól ment. Lelkesedésemben nem osztoztak velem osztálytársaim, furán néztek rám. Vajon normális lehetek?

Aztán ugrunk egyet az időben, felsőtagozat vége. Nem emlékszem már, milyen indíttatásból, de a média világa kezdett el érdekelni. Újságírás, rádiózás. Ez utóbbival kapcsolatban van egy kedves emlékem, talán innen az inspiráció. Sokat hallgattam rádiót, akár csak háttérzajnak, gyakran tanulás mellé zenei aláfestésnek. Így bukkanhattam Csiszár Jenő Apukám világa című műsorára. A maga nemében szerintem klasszikus. Az akkori legjobb barátnőmmel leutánoztuk Jenő műsorát. Sokat nem készültünk rá, inkább improvizáltunk. A Bravo újság „lelki segély” rovatából olvastunk fel olvasói kérdéseket, mint például „smároltam a barátommal, terhes lehetek?” Mindezt magnókazettára rögzítettük. :D Vajon megvan még valahol? Szerintetek, kit alakítottam? Naná, hogy a Csiszárt.

Visszatérve az általános iskola végére. Már akkor kérdezgették tőlünk, milyen irányba szeretnénk továbbtanulni. Valójában ráértem eldönteni, mert az, hogy gimnáziumba megyek tovább, nem volt kérdés. Nem azért, mert kitűnő voltam, hanem mert a szüleim nem akartak gyorsan egy szakmát a kezembe adni, hanem szerették volna, ha szerzek egy diplomát. Abba ugyan nem szóltak bele, milyen diplomát, csak tanuljak. Abból nem lehet baj. Így valójában nem volt rajtam nyomás, merre tovább.

A gimis éveim elején, volt egy kis létszámú, szervezett összejövetel, ahol beszélgethettünk egy újságíróval. Körülbelül négyen lehettünk. A beszélgetés egy pontján minket kérdezett az újságíró, mit és merre szeretnénk tanulni, mik a terveink. Előttem olyan válaszok hangzottak el, hogy szülői nyomásra először inkább közgáz, amiből meg lehet élni, aztán talán valami kommunikáció szak, de ki tudja még. Kis túlzással, de azt sem tudtam, mi az a közgáz? Biztos voltam benne, hogy képtelen lennék megtanulni, mert nem érdekelt. És ami engem nem érdekel, nem köt le, nem fog egy könnyen a fejembe menni. Így amikor rám került a sor, ezt el is mondtam. Kommunikáció szak, média, újságírás. Egyszerűen, mert ez érdekel, és nem tudom elképzelni, hogy mást tanuljak. Az újságírónak felcsillant a szeme, majd rávágta: „Te legyél újságíró!”

Furcsa mód akkor nem merült fel bennem, hogy ebből vajon meg fogok tudni élni? Mivel tényleg nem tudtam mást elképzelni, nem hagytam magamnak választást. Mentem és tanultam. Dolgoztam egy kistérségi rádiónál suli mellett, de aztán az élet teljesen más vizekre terelt. Így jelenleg most azzal foglalkozom, ami soha nem akartam lenni. Nem gondoltam bele, nem vágytam rá. De tetszik az új szakmám, jó vagyok benne. Ettől függetlenül akár váltanék is. Hiszem, hogy bármi lehet még belőlem, így felnőtt fejjel is.

A pályaválasztás fontos dolog, de valójában mikor tudjuk megfogalmazni, mivel szeretnénk foglalkozni? Sokakat gúzsba köt a szülői nyomás, viszont vannak, akiknek szükségük van egy kis szülői terelgetésre, mert lövésük sincs, mihez kezdjenek magukkal. Arra nincs garancia, hogy a megszerzett végzetségünkkel fogunk vagy akarunk boldogulni, mert lehet, mire elvégezzük a képzést, rájövünk, hogy valami egészen más vonz minket, vagy egészen máshoz van tehetségünk. Szerintem ez normális. Persze ott az érem másik oldala is, akiknek elsőre sikerül megtalálni hivatásukat, mesterségüket. Ami lényeges az egészben szerintem, hogy életünk során folyamatosan döntéseket kell hoznunk, így többek között arról is, milyen pályára szeretnénk lépni. Ha rájövünk, nem jól választottunk, a váltás is egy döntés.

Hallottátok már azt a mondást, hogy a rossz döntés is döntés? Mert legalább megszűnik a bizonytalanság több lehetséges opció között, és még ha rossz is a meghozott döntés, elindulsz egy úton. Mindig lehet korrigálni.

ALOHA! Sokáig nem tudtam, hogy az „Aloha” nem csak köszönés Hawaii szigetén, hanem tulajdonképpen egyfajta életérzés, filozófia, amit leginkább a szó különböző jelentései alkotnak: béke, szeretet, kedvesség, egység, alázat, türelem, együttérzés, Isten hozott.

Mary vagyok. Terveim vannak az írással, így a blog gondolata már nagyon régóta foglalkoztatott. Nehéz volt megtalálni a formáját, témáját, célját. Talán most érett meg igazán ahhoz, hogy elindítsam. Hosszas gondolkodás előzte meg a név megválasztását is. Valójában előbb rátaláltam, mint megtartottam volna. Rengeteg ötletem volt, de sokan megelőztek, így lettem végül Maryland.

Azt mondják, a téma az utcán hever. Szeritnem szembejön velünk az utcán. Mégis van, hogy észre sem vesszük. Megfigyeltem magamon, korábban úgy közlekedtem, mint aki se nem lát, se nem hall. Csak mentem előre, én és a gondolataim. A környezet pedig elmosódott körülöttem. Ahogy egyre nyitottabbá váltám (eleinte tudatosan, aztán már természetessé vált), úgy kezdtem figyelni a környezetemre is. Annyira bejött a dolog, hogy kifejezetten élveztem (eleinte az újdonság varázsa miatt jobban, de még a mai napig is), hogy mi vesz körül. Megfigyelő lettem. Nyitott és befogadó. Mondok egy példát. Ki az, aki szeret a postán sorban állni? Azt nem állítom, hogy én igen, de feltalálom magam. Már valamilyen szinten várom, hogy vajon most milyen sztoriba botlom, amíg várakoznom kell. Megélem a pillanatot. Sokkal jobb, mint bosszankodni, hogy mit bénázik az előttem álló vagy a postás.

Ezekből a pillanatokból merítek, amik szembe jönnek velem „az utcán”. Vagy a képembe másznak egy jó könyvből. És még sorolhatnám. A blog tehát arról szól, ami körülvesz; ami foglalkoztat; ami örömet okoz; ami elgondolkodtat; ami tanít; ami megrémít; ami visszatart; ami felemel; ami megnevetett; stb.

Engem, minket, bárkit.

Szeretnék egy színes blogot, ami nem csak az enyém. Nem magamnak írok. ALOHA.