Többet közlekedem két lábon, mint négy keréken. Szinte minden alkalommal látok vagy épp átélek egy olyan közlekedési szituációt, amit szerintem lehetne másképp is abszolválni. Nézzük, mire is gondolok!

Fotó: unsplash.com

Reggel munkába menet több zebra is keresztezi utamat. A lámpás kereszteződéssel nincs gond, egyértelmű a rendszer. Bár megmondom őszintén, ha zöld a gyalogos lámpa, azért én akkor is elnézek egyet jobbra majd egyet balra, nehogy egy kamikaze sofőr át akarjon surranni a neki már piros lámpán. Ez nem para bennem, inkább óvatosság, ami mára természetessé vált. Azoknál a kereszteződéseknél, ahol nincsen lámpa, ott már parádésabb a helyzet. Nem végeztem pontos statisztikát, de ha emlékezetből nézem a tapasztalataimat, akkor arra a megállapításra jutok, hogy kb. minden harmadik vagy negyedik autós adja meg az elsőbbséget a zebránál. Azok közül, akik nem állnak meg, több féle típus létezik.

1. Van, például, akin már messziről látszik, hogy nagyon siet, így meg sem kísérlek átjutni az út túloldalára. Inkább megvárom, amíg elsuhan, és ha tiszta a levegő, akkor indulok.
2. Akad, aki normál sebességgel közlekedik, csak szimplán nem áll meg. Nem vesz rólam tudomást. Láthatatlan vagyok neki.
3. Egyesek normál sebességgel közelednek, de amikor meglátnak, hogy ott ácsorgok a zebra szélén, inkább beletaposnak a gázba.
4. Van olyan is, akin látom, hogy tisztes távolságból és normál sebességgel közeledik, ezért határozott léptekkel még átérek előtte a zebrán; illetve ha észreveszi, hogy leléptem az úttestre, akkor majd lassít, gondolom én. Van, aki igen. De van, aki ha van rá lehetősége, mert mondjuk két sávos az úttest, akkor padló gázzal kikerül. Értem én, hogy rohanó világban élünk, de ennyire?

Fotó: unsplash.com

Kedves emlék számomra, amikor vezetni tanultam. Nem volt könnyű, mert bár van érzékem hozzá, kicsit izgulósra vettem a figurát. Ebből adódóan nem ment elsőre, de végül biztonságosan megszereztem, és ez a lényeg! Az oktatóm egy jópofa fickó volt, bár nem az a kedvesen vicces, hanem az a flegmán poénkodós. Mivel nekem is van egy ilyen oldalam, talán ezért bírtam Laci bácsit! :) A lényeg a következő. Mikor a forgalomban gyakoroltunk, előfordult velem is, hogy láttam ugyan a gyalogost, hogy ő valószínűleg át akar majd kelni az úttesten, de úgy mértem fel a helyzetet, hogy még nem ért oda, így elhajtok előtte. Vagy nehogy már meg kelljen állnom, amikor elindulni a legnehezebb, majd kivárja a sorát! :) Ilyen esetekben az oktatóm csak annyit jegyzett meg: „Itt meg kellett volna állnia…”. Ezen felbuzdulva, a következő ilyen helyzetben én bizony megálltam, és elengedtem a gyalogost. Erre mit mondott az én drága oktatóm? „Majd a vizsgán…” :) Akár össze is zavarhatott volna, de tudtam, hogy a zebra előtt így is úgy is meg kell állni, ha gyalogos jön, szóval nem volt bennem kétség. De vajon hasonló gondolatok játszódhatnak le az autósokban is, mint bennem, amikor nem engedtem el a gyalogost?

Úton útfélen vannak olyan zebrák, amik nehezen beláthatóak. Ha autóban ülök, ezeknél mindig lassítok, hiszen ahogyan a sofőrök, úgy a gyalogosok is lehetnek kamikazék. Elképzelhető, hogy úgy kiugrik az úttestre, hogy észre sem veszem, és már meg is van a baj. Itt jön képbe a hatékony közlekedés. Ha lassítok a zebra előtt, minden szempontból hatékonyan oldom meg a feladatot! Ugyanis ha jön egy gyalogos, már lassul az autó, így hamarabb meg tudok állni, vagy akár meg sem kell állnom, mert mire odagurulok a zebráig, már át is ment a delikvens, és adhatom a gázt a továbbhaladáshoz. De ha meg is kell állnom, mivel számítok a gyalogosra, ő látja, hogy lassítok, le mer lépni az úttestre, így ő hamar tovább ballag, én meg hamar továbbgurulhatok. Mindkét fél jól jár. Persze a hatékonyság másik formája az, amikor padlógázzal esélyt sem adunk az embernek, hogy letegye lábát a zebrára, csak akkor mi járunk jól, a gyalogos meg pórul. Melyik a jobb?

Hogy ne csak az autós kontra gyalogos példát nézzük, vegyünk egy autós kontra autós esetet. Kedvencem a körforgalomba történő behajtás. Én a körforgalom előtt is lassítok, felkészülök rá, hogy esetleg meg kell állnom. Ugyanis sokan úgy csinálják, hogy jobbról nem jön semmi, már amennyire belátja, és tempóval bevetődik a körfogalomba. Az nem zavarja, hogy én is be szeretnék hajtani a következő lehetőségnél. Persze arra nem is kell figyelnie, tiszta sor. De jártam már úgy, hogy a drága autóstársammal körülbelül egy időben hajtottunk be a körforgalomba, ő tőlem balra. Mivel ő nagy tempóval jött, én meg álló helyzetből indultam, így bizony lassítania kellett, hogy ne jöjjön belém. Ki volt a hibás? Mondanom sem kell, hogy elkísért pár utcával távolabbi úti célomig, hogy jól odamondjon nekem valamit. Én meg jól visszamondtam neki, hogy talán hagyni kellene a másikat is behajtani a körforgalomba! Vagy valami ilyesmi. :)

Minden példámban egy a közös. Ha odafigyelnénk egymásra, akkor a közlekedés sokkal gördülékenyebb lenne és biztonságosabb! De gyakran előre is alig látunk, hát még a perifériákra. Hogy még gondolkodjunk is?

Fotó: unsplash.com

Néha felbosszant egy-egy szituáció, de máskor csak legyintek. Például szokásom, hogy ha elenged egy autós a zebrán, megköszönöm neki azzal, hogy intek egyet. Előfordult, hogy amikor láthatatlannak néztek és nem álltak meg, azoknak annál nagyobbat intettem és hangosan mondtam, hogy "köszi"! Nem mintha hallanának, de hátha észreveszik magukat. :)

Az előzékenységnek is van határa. Ugyanis legalább annyira idegesítő tud lenni az is, amikor az ember kvázi verseng a másikkal, ki az előzékenyebb. Elengedném a gyalogost, de int, hogy menjek. Hol marad itt a hatékonyság? A jó szándék a fontos. És hogy vigyázzunk egymásra!

Az internet tele van jobbnál jobb ötletekkel és tanácsokkal arra vonatkozóan, hogyan álljunk neki munkát keresni, illetve figyelmeztetéssel, mennyi mindent kell megtennünk ahhoz, hogy sikeres pályázók legyünk. Már kezdtem azt hinni, ez egy külön tudományág, de rájöttem, nem kell parázni. Persze van egy-két aranyszabály, de ha ezeket betartjuk, valóban jó esélyekkel indulunk!

Mindig is utáltam munkát keresni. Szerencsére nem gyakran volt rá szükség, de pályakezdőként bizony előfordult, hogy még csak válaszra sem méltattak, nem hogy behívtak volna állásinterjúra. Aztán miután elhelyezkedtem, lényegében egy munkáltatónak dolgoztam, ahonnan egyszer-kétszer megpróbáltam eljönni, sikertelenül. Úgy gondolom, esetemben ennek több oka is volt, de vegyük sorra a tényezőket.

Formaságok

Egy-egy álláspályázat alapja az önéletrajz. Rengeteg minta és sablon elérhető az interneten, kinek melyik tetszik. Szerintem nem kell túlcsicsázni a dolgot. Áttekinthető legyen a tartalom és ránézésre rendezett képet adjon nem csak pályafutásunkról, hanem mi magunkról is. Nagyon fontos, milyen fényképet illesztünk az önéletrajzra. Ne legyen nyaraláson vagy fesztiválon készült kép! Ha lehet, ne mobillal készítsük el a nappaliban a függöny előtt. Ha nincs más megoldás, menjünk el profi fényképészhez igazolványképét készíttetni, nem egy nagy összeg. De fontos, hogy a leendő munkáltatónkra milyen első benyomást teszünk. Ha ezeket nem vesszük figyelembe, lehet, hogy szakmai múltunk alapján kiválóak lennénk a pozícióra, mégis a HR-es simán félredobja anyagunkat, mert az önéletrajz alaki követelményei gyatrák. Persze ez fordítva is igaz, egy patent önéletrajz kevés ahhoz, hogy elnyerjük az állást, de anélkül esélyünk sincs!

Motivációs vagy kísérőlevél

Számomra ez mindig egy mumus volt. Pedig nem nagy ördöngösség ez sem! Ehhez szinten találunk segítséget az interneten. Lényege, hogy röviden és tömören (max. egy A4-es oldal) fogalmazzuk meg, pályafutásunk és szakmai tapasztalatunk miként passzol a megpályázni kívánt pozícióhoz, és miért szeretnénk vagy lennénk jó választás. Pont. Ezt általában állásonként kell egy kicsit átdolgozni, mert nem biztos, hogy minden meghirdetett állásnál ugyanazokat az erényeinket kell domborítani, pláne ha a munkakör vagy a várható feladatok is kicsit mások. Nem mindegy, hogy jó kommunikációs készség a nyerő, vagy a „kocka” Excel tudás. Stimmt?

Ha ezek megvannak, várhatjuk a megkereséseket. Úgy érzem, hogy korábban sem az önéletrajzommal, sem a motivációs levelemmel nem volt probléma. Mikor már volt felmutatható szakmai tapasztalatom, rendre behívtak interjúkra. Sőt! Volt, hogy második, harmadik körre is továbbjutottam, majd a válasz valami miatt mégis nemleges volt. Ezeket a kudarcokat nem mindig volt könnyű feldolgozni, de hiszem, hogy megvolt az oka mindnek. Például nem voltam elég magabiztos. Sosem hittem el magamról, hogy igenis lehetek olyan jó, hogy engem válasszanak. Mivel nem hittem el, így nem is tudtam ezt sugározni magamról. Nem tudtam eladni magam. Persze előfordulhat, hogy nem csak ez járult hozzá elutasításomhoz, hanem valóban volt nálam alkalmasabb jelölt a pozícióra. De egyértelműen azt gondolom, hogy az önmagunkba vetett hit és bizalom nagyon sokat számít! Ma már sokkal határozottabb vagyok, mint egykor. De ez megint egy folyamat eredménye. Munkám során egyre több tapasztalattal gazdagodtam, és nem csak szakmailag, hanem egyéb tekintetben is. Egyre több emberrel dolgoztam együtt. Láttam, hogy mások hogyan végzik a munkájukat. Akár hozzám képest is. És rájöttem, hogy basszus, én nagyon jó munkaerő vagyok, és mindenki ilyen alkalmazottat szeretne, ne parázzak!

El kell hinnünk azt is, hogy a jó dolgok nem csak másokkal, hanem igenis velünk is megtörténhetnek! Amikor beadtam a felmondásom, és megtudták, hogy még nincs helyette új állásom, volt, aki azt mondta, milyen bátor vagyok. Erre először legszívesebben legyintettem volna, hogy „ugyan, dehogy”! De aztán gondolkodtam. Én = bátor. Hamar beláttam, hogy igen, bátor vagyok! És ahogy ezt felismertem, még bátrabb lettem! :) Magabiztosabb. Felnéztek rám. Persze, valaki őrültnek tartott vagy felelőtlennek, de nem számít. Ezzel még inkább csak erősítettetek, mintsem gyengítettek volna. Elkezdtem elhinni, hogy ha bátor vagyok, akkor akár lehetnék szerencsés vagy mázlista is, aki hamar talál magának új állást. Miért mindig mások lehetnének csak bátrak és szerencsések? Hiszen én is az vagyok!

Ebben a szellemben töltöttem felmondási időmet, és adtam be pályázatomat egy-két szakmailag passzoló álláshirdetésre. A jelentkezéstől számított negyedik napon felvettek az egyik helyre. :) Hogy ez hogyan történhetett? A fent említett összes tényező közrejátszott. Egy jó önéletrajz és motivációs levél. Magabiztosság, mert elhittem magamról, hogy igenis képes vagyok helyt állni, és jó munkaerő lévén engem akarnak majd. Eladtam magam. Meggyőztem új munkaadómat arról is, amiben jelenleg még nincsen tapasztalom, de gyorsan tanulok és bármit el tudok sajátítani. Visszagondolva, nem volt egy negatív megjegyzésem vagy bizonytalanság bennem. Mindenre optimista és tettre kész válaszokat adtam. Persze ehhez kellett az is, hogy valóban így gondoljam. Hogy el tudjam magam képzelni abban a munkakörben és annál a munkáltatónál.

Aztán ott van a csillagok állása. Más néven a szerencse faktor. Sok tényezőnek kell egyszerre teljesülnie ahhoz, hogy az ember sikeres legyen. De azt gondolom, a szerencse inkább egy jutalom az embernek, mint sem véletlen. Hiszem, hogy ha keményen dolgozom, legyen szó munkáról vagy tanulásról, akkor annak meg lesz az eredménye. Ez mindig működik. Amit belerakok, azt előbb-utóbb visszakapom.

Kaptam olyan megjegyzést, hogy milyen könnyen ment megkapnom ezt az állást, milyen szerencsés vagyok. Könnyen? Látszólag igen. De a munkát, azt nem abban a pár napban tettem bele, amennyi eltelt a jelentkezéstől a kiválasztásig. Hanem az elmúlt 10 évben. Könnyen ment? Hogy gyorsan nem, az biztos. De pont időben. Mert megérdemlem. :)

Ha állást akarunk váltani, saját magunk marketingeseivé kell válnunk. Kezdve a már említett önéletrajztól, a jó motivációs levélen keresztül, egészen a sikeres állásinterjúig. Az önéletrajzunk és motivációs levelünk a szórólapunk. Az interjú pedig maga a teleshop! Értékesíteni kell önmagunkat. De ahogyan a munkaadók választanak munkaerőt, úgy mi is eldönthetjük, hol szeretnénk dolgozni. Szimpatikus e a környezet, a betöltésre váró munkakör, és nem utolsó sorban a leendő kollegák, akikkel az interjú során megismerkedhetünk. Ha nem vagyunk kényszerhelyzetben, ami miatt kénytelenek vagyunk „bármit” elvállalni, akkor igenis mérlegeljünk, szívesen dolgoznánk e az adott munkahelyen. Innen nézve pedig nem csak nekünk kell eladni magunkat, hanem a munkáltatónak is meg kell győznie minket arról, hogy ő milyen jó munkahely. Plána most, amikor munkaerőnyhiány van országszerte. Merjünk válogatni! Bátraké a szerencse. :)

Sokan voltunk már olyan helyzetben, amikor azt gondoltuk a munkahelyünkön, én most azonnal felmondok, nem bírom tovább! Ez általában hirtelen felindulásból tör ránk, stressz hatására, de miután lenyugodtunk mi magunk és a kedélyek is, nincs ok pánikra. Mi a helyzet akkor, amikor ez a gondolat egyre gyakrabban tör ránk és nem hagy nyugodni?

Az a tapasztalatom, hogy ha az élet bármely területén egy szituáció ismétlődik, vagy mi magunk kerülünk újra és újra ugyanabba a cipőbe, akkor valami nem stimmel. Valamit nem vettünk észre. Valamit nem tanultunk meg. Vagy valamit nem tettünk meg ahhoz, hogy ez a szituáció újra ne fordulhasson elő! Miután rájöttem, hogy ne a sült galambot várjam, hanem vizsgáljam meg, mi az én szerepem az adott körforgásban, mindig ezt teszem. Megnézem, mi az, amin változtatni tudok! A hozzáállásomon mindenképp. Ez már nem egyszer bejött. Megpróbálom más szemszögből megközelíteni a dolgot, sőt! Komoly felismeréseim keletkeztek már abból is, ha sikerült magamat kívülről szemlélni. Nem mindig kellemes, amit látunk, de ez egy lépés afelé, hogy változtatni tudjunk, és jobb helyzetbe helyezzük magunkat és kikerüljünk az ördögi körből.

Ha valami nem kerek a munkahelyen, ugyanez a receptem. Az elmúlt években mindent bevetettem, amin csak változtatni tudtam. De eljött az a pont, hogy már nem akarok változtatni megint valamin, belefáradtam. 10 év egy munkahelyen nagyon sok idő. Még akkor is, ha közben volt terület-, pozíció-, feladat-, kollégaváltás. És persze ott volt az a sok „hozzáállásváltás”. Az ember egy idő után maximum kifordulni tudna önmagából, de pont ez az, amit én már nem akartam megtenni. Felmondtam. A szép az egészben az, hogy nincs helyette új állásom, és boldog vagyok! Szabad vagyok. Motivált vagyok. Pozitív vagyok. Bizakodó vagyok. Biztos vagyok. Magamban. És abban, hogy bármi is jön ezután, jól döntöttem. Persze ezt a magabiztosságot próbálják megingatni azok, akik lépten, nyomon megkérdezik, igaz a hír? Hallották, felmondtam. És hova mész? Van másik állásod?

Ezekkel a kérdésekkel valójában még nem hoznak zavarba. Mindenkinek elmondom, hogy igen, igaz. Belefáradtam a napi ingázásba, és a lakóhelyemen keresek majd állást, ami egyelőre még nincs. Amit erre reagálnak, inkább az az elszomorító. De nem azért, mert engem tántorítanak el vele, hanem hogy valóban ennyire negatívan látják a világot?

Volt olyan kollégám, aki megjegyezte, nehogy úgy járjak, mint XY (régi kollégánk, kb. 5-6 éve mondott fel a cégnél). Visszakérdeztem, miért? Ő hogy járt? „Hát másfél évig nem talált állást.” Miért járnék úgy, mint ő? Azokra miért nem gondolunk ilyenkor, akik hozzám hasonlóan új állás hiányában mondtak fel és heteken belül mégis munkába álltak egy másik cégnél? Ilyenkor miért nem velük példálózunk? Volt, aki csak annyit kérdezett, „Hogy hogy ilyen hirtelen?” Hirtelen? Ha tudnád, már mióta gondolkodom ezen! Volt olyan, aki találgatásba kezdett, hova mehetek dolgozni, mire felvilágosítottam, hogy még nincs új állásom. Reakció? „Uhhh.” Erre már nem lehet mit mondani. Nem fogok elkezdeni magyarázkodni. Valójában saját félelmük ölt testet kérdéseikben és reakcióikban. Ezek nem az én félelmeim, nem veszem magamra őket.

Általában milyen tényezők motiválnak minket arra, hogy munkahelyet váltsunk?

A legnépszerűbb indokok talán a munkahelyre történő utazás hossza; magasabb fizetés; szakmai kihívás vagy előremenetel; esetleg kényszerből, mert kirúgtak.

Mi van akkor, ha nem jövünk ki a kollégákkal? Esetleg a főnökkel? Lehet ez is válóok, és nem is akármilyen. Szerintem nem mindegy, milyen környezetben dolgozunk, és ebbe beletartozik a főnökünk és a kollégáink is. Sokan nem mernek váltani, még akkor sem, ha nyomos okuk lenne rá. Vannak, akik a gyerekre és a lakáshitelre hivatkoznak. Vannak, akiknek nincs elég önbizalmuk ahhoz, hogy egyáltalán jelentkezni merjenek egy-egy álláshirdetésre. Akad olyan is, aki kényelemből nem kacsintgat új munka után, mert ahol éppen van, az pont jó. Vagy csak hiszi, de a lényeg ugyanaz.

Egyesek szerint 5-6 évente érdemes váltani, vagy legalább körülnézni és megmérettetni magunkat a munkaerőpiacon. Ez nem feltétlen jelenti azt, hogy váltanunk kell, de előny lehet egy-egy állásinterjú tapasztalat, stresszhelyzet. Illetve akinek álommunkája van, az érthető módon nem fogja magát csak azért stresszelni, mert nem árt. :) Faramuci helyzet, ha jól érezzük magunkat a munkahelyünkön, jó a kollektíva, nincs gond a főnökkel, mégis egyéb okok miatt nyomás nehezedik ránk, hogy váltsunk.

A munkahelyváltás kérdését nagyban befolyásolja a munkaerőpiac aktuális helyzete, a kínálat kereslet. Jelenleg munkaerőhiány van országszerte. A szakképzett munkaerő kivonul külföldre. Itthon nem keresnek annyit, nincsenek megbecsülve, nem tudnak egyről a kettőre jutni. Ez nem újkeletű dolog, de ennek hatása és következményei egyre fokozódnak.

Ez nem csak a munkáltatóknak rossz. A munkavállalóknak ugyanúgy, ugyanis kénytelen a gyengébb munkaerőt betanítani, és gyengébb kollégákkal együttdolgozni vagy rossz esetben helyettük, mert az adott feladatra alkalmatlanok, de a munkáltató nem tud minőségi cserét csinálni, vagy nem akar a zsebébe nyúlni, így ezzel kell beérni. Mert valljuk be, van az a pénz, amiért a jó munkaerőt el lehet csábítani, csak nem minden cégnek van hajlandósága ezt megfizetni.

Sokan félnek a változástól. Pedig az új helyzetekben új impulzusok érnek minket, új embereket ismerhetünk meg, új dolgokat próbálhatunk ki. Ahogyan új kudarcok, úgy új sikerek is várnak ránk! Néha egy apró lépés is nagy változásokat idézhet elő. Én hiszem, hogy a jó irányba!

Gyerekkoromban utáltam olvasni. Nem emlékszem, hogy ennek volt e különösebb oka, vagy milyen érzésekkel viszonyultam az olvasáshoz. De az biztos, hogy nem sok kötelező olvasmányon rágtam át magam. Erre persze nem vagyok büszke, de vállalom. Általánosból még rémlik, hogy olvasónaplót kellett írni fejezetenként. De hogy a gimiben hogyan adtam számot a kötelező olvasmányokról? Már nem emlékszem. Úgy néz ki, hogy gyerekkori hiányosságaimat felnőtt fejjel bepótolom, ugyanis azóta az olvasás lett az egyik szenvedélyem! :)

Emlékszem, eleinte egy-egy könyvet olvastam el, amiket úgy ajánlottak. De magamtól fogalmam sem volt, milyen témájú könyvet olvasnék szívesen. Kísérletezni valamiért nem volt kedvem, vagy csak nem álltam neki. Aztán az áttörés pár évvel ezelőtt kezdődött, amikor elkezdtem falni a könyveket! Hogy mi változott meg? Talán az érdeklődésem és a nyitottságom. Befogadóbb lettem, és így jobban érdekeltek a könyvek, a történetek. Meg kell, hogy mondjam, mióta rákattantam az olvasásra, kevés olyan könyvet olvastam, ami rossz választásnak bizonyult. De erre is van egy elméletem!

Szerintem nincsen jó vagy rossz könyv. Minden attól függ, mennyire vagyunk nyitottak vagy érdeklődök. Milyen passzban vagyunk éppen! Volt olyan könyv, amit viszonylag lassan olvastam ki, de ez nem feltételen az író hibája. Nem volt kedvem olvasni. Most nem említem az idő tényezőt, de természetesen, ha nincs időnk, akkor is kevesebbet vagy lassabban olvasunk. Most arra az esetre gondolok, amikor minden adott volt ahhoz, hogy olvassak, mégsem tettem. Aztán volt olyan könyv, ami elég nyögvenyelős volt, és már vártam, mikor bontakozik ki a történet, vagy egyáltalán mikor történik végre valami! Nem azt mondom, hogy nekem minden könyv tetszik, de úgy gondolom, attól, hogy nekem nem jön be, még nem rossz a sztori, egyszerűen csak engem nem fog meg. Az esetek többségében mégis megtalálom azt a mondanivalót, ami nekem szól, vagy ami megérint. Emlékszem, akadt olyan is, ami nem tetszett, ráadásul teljesen mást vártam, mint amit kaptam. De volt benne egy mondat, ami elgondolkodtatott, és közelebb hozott egy problémámhoz. Egyetlen mondat. Szóval, megérte elolvasni? Igen! :)

Szeretem az olyan könyveket, amik teljesen magukkal ragadnak, és mintha egy másik univerzumba kerülnék. Amíg olvasok, elfelejtem a munkahelyi problémákat, az otthoni teendőket, és minden egyebet. Olyankor eggyé válok a történettel. Sokan azt gondolják, hogy ez menekülés a saját életedből. Vagy ahelyett hogy a saját életedet élnéd, a könyvek szereplőinek életét éled azáltal, hogy elképzeled. Én nem így gondolom. Biztosan mindenki volt már olyan élethelyzetben, hogy nem szabadult bizonyos gondolatoktól, mert az a szituáció, amibe éppen került, fontos volt számára, vagy sorsdöntő döntés előtt állt, és csak kattogott és kattogott az agya. Ilyenkor felemelő lehet, ha az ember ezektől meg tud szabadulni, még ha rövid időre, akkor is. Ez lehet egy baráti beszélgetés, egy üzleti tárgyalás, ahol elvonják a figyelmünket, de ilyen lehet egy jó könyv is. Miközben a képzelőerőnket, fantáziánkat is edzi azáltal, hogy elképzeljük az eseményeket. Hogy én miért utáltam gyerekkoromban olvasni? Máig nem értem.

Ahogyan említettem, alapvetően szerencsés vagyok, mert jó eséllyel találom meg a jobbnál jobb könyveket! Szörföltem a neten, kerestem, milyen új könyvet olvashatnék, így találtam rá a következőre is.

Könyvajánló - Lucinda Riley sorozat: A hét nővér

A címből nem derül ki egyértelműen, de ez egy hét részes sorozat első kötete. Miután elolvastam, de talán már a felénél, nagyon megörültem, hogy ebből még lesz hat hasonlóan zseniális kötet, csak győzzem kivárni a megjelenést! :)

Az alaptörténet a következő. Egy svájci milliárdos több lánygyermeket fogadott örökbe még kisgyerekként, és a Genfi-tó partján nevelte fel őket. A lányok nem tudnak vérszerinti szüleikről, sem származásukról. Pa Salt, a milliárdos apa halála után nyomokat hagy a lányoknak, amennyiben szeretnék kideríteni, kik is ők valójában, akkor elindulhassanak egy úton. A legidősebb lány, Maia az első, akinek megismerhetjük a történetét. Rio de Janeiróba kalauzol minket a sztori, nagyon izgalmas és szövevényes utakon!

Amellett, hogy a történet nem mindennapi, az írónő zseniálisan építi fel az eseményeket, folyamatosan fenntartva az izgalmat és az érdeklődést. Miközben a főszereplő a jelenben nyomoz, olykor visszaugrunk az időben, ahol egy múltbéli szereplő szemszögéből ismerhetjük meg az újabb fejleményeket. És persze mire egyre közelebb kerülnénk az igazsághoz, már újra a jelenben vagyunk, ami nem kevésbé izgalmas, mint a múlt. És akkor ezt játsszuk oda-vissza. :) Közel 500 oldalas az első kötet, nem lehet letenni!

A hét nővér 2016 novemberében jelent meg, amit a második kötet 2017 márciusában követett, és a Viharnővér címet kapta.

Ebben a részben megismerhetjük a második nővért, Ally D'Apliese-t. Mindegyik testvért megrázza nevelőapjuk halála, de Allyt hamarosan egy másik tragédia is éri, így kiutat keresve úgy dönt, ő is felkutatja gyökereit. Az ő múltja Norvégiába vezet.  A vonalvezetés hasonló, az idősíkok váltják egymást, a történet ugyanolyan izgalmas, mint az első rész. Sőt van némi utalás a folyatásra, de talán egy-két rejtélyes momentum is felbukkan, ami fokozza az izgalmat, és amikre talán csak az utolsó kötetben kapunk választ!

A harmadik rész magyar megjelenésére sajnos ez év novemberéig várnunk kell, de aki szeret és tud angolul olvasni, annak már a harmadik kötet is elérhető! :)

Mivel négy napra béreltünk autót Zakynthoson, és nem volt annyi látnivaló számunkra, hogy mind a négy napon kiránduljunk, így beiktattunk egy strandolós napot. Én már itthon utánanéztem, hogy bizony van egy-két szép strand a szigeten, így nem volt kérdés, hogy az egyiket felkeressük. Irány a Banana Beach!

Előrebocsátom, hogy itt nem a megszokott görög lazulással találkozhatunk, hanem a fiatal dinamikus profizmussal! A Banana Beach elég hosszan nyúlik el, így több ponton megközelíthető. Remekül ki van táblázva, hogy már az odavezető úton tuti ne tévedjünk el! Hatalmas parkoló várt minket, délelőtt 9-10 körül még alig pár autó foglalta a helyet. Ahogy szinte mindenütt, itt is vendéglátó-ipari egységenként fel volt osztva a part, és egy-egy étterem vagy bár felségterületén lehetett napernyőket bérelni. Itt kicsit borsosabb árat kértek, 8 euró volt a szokásos felállás: 1 napernyő + 2 napágy, egész napra. Egy fiatal lány járt körbe, és szedte össze a pénzt. Első ránézésre, nem tudtam, miért nyomkodja a telefonját, talán miközben mi beszélünk hozzá és fizetünk, ő fészbúkozik? Hamar rájöttem, hogy nem, ugyanis pár percre rá, hogy a lány távozott, jött egy srác, és a napernyőbérlésről szóló blokkot a hamutálunk alá tette. Aha. Szóval van valami applikációjuk, amin keresztül ő beüti a napernyő számát (meg voltak számozva), gondolom azt, hogy fizetve, és még azt is el tudom képzelni, hogy egy gép automatikusan kiköpi a számlát, amit csak szét kell szórni a terepen. Ezt eljátszottuk akkor is, amikor kávét rendeltünk. Jött a lány, leadtuk a rendelést és ki is fizettük. Kisvártatva jött a blokk. Majd egy harmadik alkalmazott megjelent a kávékkal. Zseniális! És tényleg nem teltek el órák, mire kiszolgáltak minket. Mindezt hanyatt dőlve a tengerparton. Kell ennél több? :)

Banana Beach - Zaknythos, fotó: Maryland

A part itt is homokos, a víz fokozatosan mélyül. Van lehetőség vízi sportokra, mint például jetskit bérelni, vagy kipróbálni a parasailinget. A partról lehetett látni a vakmerőbbek próbálkozásait. Voltak, akiket felfújható matracon húztak, és ha „odaléptek” a motorcsónaknak, akkor bizony függőlegesen állt az a matrac! Nem tudtam eldönteni, hogy rögzítve vannak azok az emberek vagy csak nagyon kapaszkodnak. :) Az öböl szélében szálloda épül, biztosan gyönyörű lesz a kilátás a szobákból, ha elkészül.

Banana Beach - Casa Playa - Zaknythos, fotó: Maryland

Ha időközben megéheznénk, felballagunk a bárba és megebédelünk. Mi a Casa Playa nevű helyen horgonyoztunk le. Nagyon hangulatos a terasz, az étterem. Itt is a fiatalos lendület dominál, de a görög megfontolt lazaság után jó volt látni egy kis pörgést. :) Egyébként a parton történő kiszolgáláshoz még hozzá tartozik, hogy a fent elkészített ételt vagy italt a pincérek a lépcső aljáig leviszik, és a kolléga teríti tovább a rendeléseket. Ki van ez találva. Visszatérve az ebédhez, két souvlakit rendeltünk colával és narancs juice-zal 22.5 euróért. Ahhoz képest, hogy az üdítő mindenhol drága (cola 3 euró, juice 4 euró), és a panorámás helyeken általában megkérik az étel árát, teljesen korrekt összegért ebédeltünk. Egyébként egyesek a partra kérték az ebédjüket, itt még azért sem kell felállni!

Ez a nap a strandolásról szólt, de van még pár dolog, amit megemlítenék, mert kimaradtak a korábbi posztokból.

Az egyik napon elautóztunk Keri településre, ahonnan állítólag nagyon szép a naplemente. Itt található egy étterem a part mentén, szép kilátással. Mi sajnos nem tértünk ide be, mert reggeli után nem voltunk éhesek. A kávénkat pedig egy picit arrébb fogyasztottuk el, ugyancsak panorámás helyen. Egy leárnyékolt placcon, ahol szalmabálákon (kockákon) lehet megpihenni. A frissítőt pedig egy lakókocsiból áruló görögnél lehet megvásárolni. Így azért sokkal hangulatosabb volt, mint egy „puccos” étteremben. :) Itt is található egyébként egy lagúna, Keri Cave névre hallgat.

Keri Cave - Zakynthos, fotó: Maryland

Laganasban van egy cuki kis sziget, amit függőhídon lehet megközelíteni: Cameo Island. 5 euró a belépő, amiért cserébe beléphetünk a szigetre, fürödhetünk; illetve a belépődíj fejében választhatunk egy italt. Ott jártunkkor, miért is ne, éppen esküvőhöz készülődtek, így csak a felső részen iszogathattunk volna, fürdés nuku. Így inkább megköszöntük a lehetőséget, és távoztunk. Megvan a sziget hangulata és bája, de alapvetően nem lehet nagy szám.

A reptér Laganastól kb. 7 km-re található. Viszonylag kicsi. Este 10 és reggel 5 óra között nem közlekednek a repülőgépek, mert megzavarnák a korábban említett Caretta caretta teknőst a tojásrakásban.

Sajnos elég sokat álltunk sorban hazafelé a check-in pultnál, majdnem az utolsók voltunk. Amit nem igazán szeretek a görögöknél, hogy miután lemérték a feladott poggyászt és megkaptuk a beszállókártyát, ismét be kell állnunk egy másik sorba, ahol a feladott poggyászt nekünk kell berakni az átvilágítóba, illetve a futószalagra. Miért nem lehet ezt már automatizálni? Ezek után jött a biztonsági ellenőrzés, szintén sorok. Körülbelül annyi időnk maradt, hogy vegyünk vizet az útra, és már be is mondták a gépünket.

Minden véget ér egyszer. Viszlát Zakynthos!

Utazási irodánál befizetett nyaralás esetén több fakultatív program közül választhatunk és jelentkezhetünk rájuk az idegenvezetőnél. De rengeteg túra, program elérhető az „utcán” is, kevesebbért. Vagy ha még kötetlenebb módját szeretnénk választani a felfedezésnek, bérelhetünk autót, robogót, quadot! Kinek, melyik szimpatikusabb?

Az idegenvezető által vezetett fakultatív programokban az a jó, hogy hoznak, visznek, kísérnek minket, semmire nincsen gondunk. De össze vagyunk zárva egy autóbusznyi emberrel vagy hajónyi turistával. Nem akkor indulunk vagy állunk meg, amikor mi akarjuk, és az időnket sem úgy osztjuk be, ahogy nekünk kellemes, hanem követnünk kell a tervezett időbeosztást. Nem csak a vonat, de a hajó sem vár!

Zakynthos - Zakynthos város, fotó: Maryland

Első nyaraláson vegyítettük a programokat. Béreltünk autót, és befizettünk két fakultatív programra is, amiből az egyik jól sült el, a másik már kevésbé. Knossost kerestük fel Krétán. Rethymnoban szedtek minket össze busszal. Az út több mint egy óra volt, mivel több településen csatlakoztak hozzánk további utasok. Heraklionban, közel a célhoz, máig tisztázatlan körülmények miatt, kisebb vita alakult ki az idegenvezetők és a buszsofőrök között. Végül átültettek minket egy másik buszra, azzal folytattuk utunkat. Knossosban a magyar idegenvezetőhöz csatlakozott egy görög is, akinek elég hiányos volt a tudása a történelmi adatokat illetően. Sokan voltak a romoknál, volt ahol várnunk kellett, de alapvetően nehézkes volt a történet. Az eredeti alku az volt, hogy az idegenvezetés után kapunk még szabadidőt, és bejárhatjuk a romokat magunk is, fényképezhetünk indulás előtt. Ehhez képest arra maradt időnk, hogy a párom a mellékhelységnél állt sorba, amíg én végigrohantam a területen pár fénykép erejéig, és spuriztunk a buszra. Na ekkor fogadtuk meg, hogy ilyet többet soha!

Kréta - Knossos, fotó: Maryland

Azóta autót bérelünk, és magunk fedezzük fel a látnivalókat. Az ilyen nyaralóhelyeken rengeteg az autókölcsönző, hiszen a turisták miatt ez elég nagy bevételforrás nekik. Idén Zakynthoson 40-45 eurónál kezdődtek az árak egy kisautóra/nap. Persze minél több napra szeretnénk bérelni, annál olcsóbbra jön ki a végösszeg. Mi egy Citroen C1-et hajtottunk idén. Szerencsénk volt, mert a szálláshelyen, ahol laktunk, ezt megkaptuk 130 euróért 4 napra, teljes körű biztosítással. Igaz, hogy ez utóbbiért 5 euró/nap díjat akartak hozzáadni, de amikor először érdeklődtünk a recepción, akkor azt mondták, az alapár már tartalmazza a biztosítást is. Mi erre hivatkozva nem hagytuk, hogy plusz pénzt szedjenek le rólunk. Ugyanilyen kategóriás autó az idegenvezetőnél full insurance-szal 160 euró lett volna. A robogóval és quaddal nincsen tapasztalatom, nem tudom, milyen áron mennek. De az biztos, hogy Laganas tele van quaddal, amit a brit tinédszerek előszeretettel választanak!

A mi autónk új volt, bejáratós, 500 km sem volt benne. Egyrészt emiatt 60 km/h-nál nem igen közlekedtünk többel, másrészt erre amúgy sincs nagyon lehetőség. A szűk kis utcákban, emelkedőkön ne számítsunk száguldozásra. De ha elvégre is nyaralunk, van időnk, hova rohannánk?

Ahogyan az első részben már említettem, nem ez az első görög sziget, ahol jártam, de most először voltam olíva feldolgozó üzemben. Több is van Zakynthoson, de sikerült egy igényesebbet kifognunk. Szerencsénk volt, mert érkezésünkkor kezdődött egy „tárlatvezetés”, amin megismerkedhettünk a folyamatokkal, eljárásokkal. A látogatás ingyenes, sőt még kóstolót is kaptunk a termésből: többféle olíva olaj és olíva egy falat kenyérrel. :) Természetesen a végén vásárolhattunk némi szuvenírt is magunknak. Ízesített olajok, különböző kozmetikai készítmények közül választhattunk. Az üzem udvarán pedig a szüretkor használt eszközök és szerszámok történelmi fejlődését tekinthettük meg. Az olíva szüret októbertől egészen február végéig tart. Télen betakarítanak, nyáron fogadják a turistákat. Egész évben megélhetést biztosít.

Zakynthos - Aristeon (olíva feldolgozó üzem), fotó: http: www.aristeon.gr

A híres zakynthosi Kék lagúnákhoz szintén autóval jutottunk el. Délután 5 óra után értünk a sziget északi csücskébe, ahol tisztán kivehetők Kefalónia partjai. Némi gyaloglás után egy lépcsősor tetején tudtunk jegyet váltani egy hölgynél a hajózásra. 10 euró volt fejenként. Rádión leszólt a kapitánynak, hogy jövünk, majd elkezdtünk lefelé ballagni. Gyönyörű sziklás a terep, a lépcső mentén néhol napozóteraszok vannak kialakítva. Leérve, némi várakozás után, kettőnket vittek el egy körre, nem csatlakozott hozzánk már senki. A tenger 10 méter mély, ott jártunkkor kissé hullámzó. A hajó alja üveges volt, láthattuk alattunk az állatvilágot, de leginkább az áramlatokat, mert amikor nem a lagúnákat néztük, akkor tolta neki rendesen a "bácsi". Én két kézzel markoltam a vasat, biztosan jót mosolygott rajtam. :) Érdekes, a természet mire képes. Néhol a lerakódott tengeri kőzetrétegeket lehet kivenni a sziklákon, máshol a lagúnák beljesében a korallok színe ejt ámulatba. Már a legelején a frászt hozta rám a kapitány, mert az egyik lagúnán áthajtottunk, ott, ahol a hullámok nem kicsit csapkodták a sziklákat. Riadtan kérdeztem, hogy ott vajon átevezünk? Ugye, nem? Hát de. Egy élmény volt, nagyon megérte!

Zakynthos - Blue Caves, fotó: Maryland

Zakynthos - Blue Caves, fotó: Maryland

Az utolsó rész következik!

Idei nyaralásunk helyszíne Zakynthos volt, azon belül is Laganas. A település kiválasztásánál szempont volt, hogy ne unatkozzunk, este is legyen élet a városban, faluban. Így esett a választás Laganasra. De rá kellett jönnünk, nem erre vágytunk igazán!

Zakynthos - Laganas-öböl, fotó: Maryland

Mikor lefoglaltuk az utazást, nem olvastam teljesen utána, mit kell tudni Laganasról. Nekem akkor éppen elég volt annyi, hogy bulis, fiatalos város. Van élet esténként, és azért már nem vagyunk tinédzserek, de még annyira nyuggerek sem, így ez pont jó lesz nekünk! Aztán ahogy közeledett a nyaralás, kezdtem beleásni magam a témába, milyen látnivalókat érdemes megnézni, stb. Ekkor futottam bele több olyan kommentbe az interneten, hogy mennyire "bűnős" ez a város. A rengeteg fiatal, brit turistával riogatnak, akik viselkedése minősíthetetlen, és ezáltal a fő utca és a part is koszos, szemetes, mint egy züllödt város. De mi a valóság?

A fő utca valóban tele van szórakozóhellyel, étteremmel és szuvenír bolttal. Ezek váltogatják egymást különböző sormintával. Brit turista? Igen, voltak bőven! Minden napszakban hangosak, de nappal még tudnak kurtuláltan viselkedni. Hogy mit csinálnak, ha leszállt az éj? Na erről szerencsére lemaradtunk, mert rá kellett jönnünk, hogy ez a party város nem a mi világunk, és lehet, mégis inkább nyuggerek vagyunk, így nem maradtunk ki sokáig. :) Vagy legalábbis nem a fő utca környékén. A brit turistákon kívül, ami zavaró volt, hogy lépten nyomon be akartak rángatni minket az éttermekbe, bárokba. Ez akkor a legzavaróbb, amikor már jól laktál és nem vagy szomjas sem. Sokféle étteremmel lehet találkozni, ízlések és pofonok megférnek egymás mellett. Egy-egy fő étel 7-10 euró körül mozog, persze vannak ennél drágább helyek is. Gyrost pitában 1.5-2 euróért lehet kapni! Mi imádjuk, ahogy készítik. A görögöknél a pita nem olyan, mint nálunk. Inkább lepénynek mondanám, amit nem töltenek, hanem hajtanak. Erre a lepényre pakolják a húst, zöldséget, sültkrumplit (!), megy rá az öntet, és tölcsért formázva az aljánál összefogják. Mmmm...

Zakynthos - Laganas, fő utca, fotó: Maryland

Zakynthos - Laganas, fő utca, fotó: Maryland

Zakynthos - Laganas, fő utca, fotó: Maryland

Zakynthos - Laganas, fő utca, fotó: Maryland

A laganasi strandról is azt hallottam, hogy koszos és szemetes. Valóban nem makulátlan a part, de azért koszosnak kikiáltani túlzás. Az éttermek és bárok napernyői szinte egymást érik, amiért nem kevés pénzt kérnek el (min. 6 euró/napernyő, 2 napágy/nap), mégis találkozni egy-egy csikkel a homokban, nem szedik össze. Persze ez a turistát is minősíti. A víz lassan, fokozatosan mélyül, mint Siófokon. Homokos a part, egyáltalán nem volt kavics az öböl középső szakaszán. Ami számomra nagy flash volt, hogy nagyon sok le- és felszálló gépet láthattam strandolás közben, mert ahogy mi is az öböl felöl érkeztünk, úgy láthattam más gépeket is jövet-menet. Jó lett volna az út mentén, közelről is megcsodálni őket, de nem gondoltuk végig ezt a programot, most már sajnálom, hogy kihagytuk. Ahogy a fő utcán, itt is lasszóval kapnak utánad, ettél e már? Nem vagy szomjas? Gyere, foglalj helyet a napágyon, és társai. Az ember egy ideig még tartja magát, ellenkezik, de ebbe annyira bele lehet fáradni, egész nap mantrázni, hogy „No, thanks.” Legalább egyszer mindenki beadja a derekát akarata ellenére. És akkor még nem említettem a kínai lányokat, akik azt kérdezgetik: „Másszáz?” Az afrikai lányok pedig szívesen befonják a hajadat bármilyen mintát is szeretnél! Ki mihez ért? Vagy hol mit lehet eladni? A Balatonon azt kiabálják, „Mais, bitte!”. Laganasban: „Salad, fresh fruit!”.

Zakynthos - Laganas-öböl, fotó: Maryland

Zakynthos - Laganas-öböl, fotó: Maryland

Érdekes volt megfigyelni, ahogy este 6 óra magasságában a napernyős helyek kezdtek átállni az esti műszakra és vacsorához invitálni az embereket. Kitolják a napágyak elé a világító menütáblákat, a rövidnadrágos befogó figura is elegánsabb stílust vesz fel. Mi egy hely mellett tettük le a voksunkat, ami a rendszeres napernyőbérlést illeti, és egyik este betértünk vacsorára is, kilátással a tengerre. Kicsit elegánsabb a hely, de nem puccos. 40 euró alatt megvacsoráztunk, 2 pohár borral és egy korsó sörrel, borravalóval.

Imádom a szuvenír boltokat, de Laganasban valahogy azoknak sem volt olyan hangulata, mint máshol. De azért minden estére jutott valami, ami miatt betértünk egybe, kettőbe. Hol kendő kellett a tűző nap ellen, hol dinnyés pénztárcat akartam szerezni minden áron, vagy a családi szuveníreket válogattam. :) Korábbi posztomban kitértem arra, hogy ha a bőrönd súlyával szeretnénk spórolni, nem muszáj 3 tubus naptejjel elindulni itthonról, a nyaralás helyszínén is lehet vásárolni. Jól tettem, hogy nem a naptejen spóroltam, ugyanis egy falkonnal 16-18 euró körül mozog. Nem olcsó itthon sem, de 2-3 tubusnál már sokat spórolhatunk. Én inkább a harmadik szandit és társait hagytam itthon. :)

Zakynthos -Laganas - szuvenír bolt, fotó: Maryland

Zakynthos -Laganas - szuvenír bolt, fotó: Maryland

Zakynthos -Laganas - szuvenír bolt, fotó: Maryland

Laganas keleti része nyugisabb. Hallottuk másoktól, hogy arra például egy brit tursita sem kószál. Az öböl szép, a fokozatosan mélyülő víz kisgyerekeknek is ideális.

Folytatása következik...

Két ízben jártam már Görögországban, és nem véletlen, hogy idén is ezt választottuk úticélnak. Kréta és Karpathos szigete után idén Zakynthos volt a célpont. Az ember általában az első tapasztalathoz viszonyít, sokszor még akkor is, amikor már van több élménye is. Nekem még mindig Kréta viszi a pálmát, de Kartpathosnak is megvolt a maga szépsége és bája. Zakynthos mindkettőhöz képest is valami teljesen más élményt nyújtott!

Zakynthos - Navaggio-öböl, fotó: Maryland

Reggel fél 8-kor indultunk Ferihegyről fitten és frissen. Ablak mellé kaptam jegyet, így élvezhettem a kilátást. Nyugodt és gyors utunk volt. Ahogy egyre közeledtünk, elhaladtunk a sziget mellett, láttam a csempész öblöt fentről, nagyon szép volt! Aztán haladtunk tovább délnek, majd végül egy balkanyarral irányba fordultunk a leszállópályának. A Laganas-öböl és egyúttal a víz felett ereszkedtünk, ami már a ráfordulásnál közelinek tűnt, de jött ő még közelebb is! Így amint szárazföld került alánk, hamar földet értünk. Nagy örömömre!

Zakynthos szigete a Jón-tengeren helyezkedik el, területe 410 km². Lakossága közel 40 000 fő, de augusztusban a turistákkal együtt elérik az 500 000-es lélekszámot is! Nevét egy görög mitológiai alakról kapta. A sziget székhelye a vele azonos elnevezésű Zakynthos város. 1953-ban földrengés pusztított a szigeten, melynek köszönhetően nincs sok ókori látnivaló, „ágyő” óvárosi séta, ami nagyon hiányzott. Körbe "kisvasútaztuk" a várost, miközben ezekhez hasonló hasznos információkat tudhattunk meg a szigetről. Ez a kis kirándulás 6 euró volt fejenként. Ezután sétáltunk egyet a városban, ami kicsi ugyan, de hangulatos. Később felkocsikáztunk a város mögötti dombra, ahonnan pazar kilátás nyílik a városra. Több étterem telepített hangulatos teraszt a kilátás mellé, így gondoltuk, ott megebédelünk. Az egyhetes nyaralás alatt ott ettük a legfinomabb, legnagyobb, és ár-érték arányban is a legjobb ételt. 18.5 euró volt cakk und pakk a dolog. Én muszakát rendeltem, ami mellé kaptam salátát és kenyeret is. Párom souvlakija pedig nagy adag volt minden tekintetben. A köretnek szánt krumpli is kiadós volt, amit három nyárssal tálaltak. :)

Zakynthos város (kikötő), fotó: Maryland

Zakynthos város (kilátás az étterem teraszáról), fotó: Maryland

Zakynthos szigetét két dologról lehet megismerni. Az egyik a csempész öböl (Navaggio), amiről szebbnél szebb képeket láthatunk a prospektusokban, hirdetésekben! Sokakat vonz ez által a sziget. Egy nászutas házaspár, akik a szomszéd apartmanban laktak, csak emiatt mentek Zakynthosra. Az öböl hajóval közelíthető meg, több településről indulnak különféle szervezett utak. Mi Porto Vromi-ig autóval mentünk, ott pedig befizettünk egy 20 euró/fős hajózásra. A program az lett volna, hogy a csempészöbölnél kiraknak minket fürdeni, de mivel aznap az időjárási viszonyok nem tették lehetővé, hogy a hajó kikössön az öbölben, így amennyire tudtunk, közel hajóztunk, és mindenki elkészíthette a saját fényképét a rozsdás kalózhajóról. Egyes legendák szerint, még mindig azt a cigarettát lehet kapni a szigeten, amit ezen a hajón csempésztek. :) Ezután továbbálltunk, és megnéztük a sziget menti lagúnákat. Két helyen volt lehetőség fürdésre. A tenger valóban olyan hihetetlenül kék a valóságban, mint a képeken!

Zakynthos - Navaggio-öböl, fotó: Maryland

A csempészöblöt nem csak hajóról, de fentről is szemügyre vehetjük. Így Porto Vromiból a kilátó felé vettük az irányt. Az öböl felett van egy kiépített kilátó, ami az öböl felé kicsit benyúlik, korláttal biztosított. Állítólag kilométeres sorokra lehet számítani mindig, de nekünk szerencsénk volt, mert csak egy tucat ember állt előttünk, és haladtunk is. Nem érte meg még így sem, mert szinte alig látni a csempészhajót. A jobb kilátásért, vagy inkább belátásért az öbölbe, kicsit ki kell sétálnunk a sziklaszirtre. A kiépített kilátóból nézve kicsit félelmetes, hogy ott a szélén sétálgatnak az emberek, de amikor odaérünk, maximálisan biztonságos a dolog. Persze, ha az ember nem merészkedik a szélére. Ide érdemes kényelmes cipőben vagy legalábbis fix szandálban és nem strandpapucsban kisétálni, ugyanis kicsit sziklás a terep, de azért túrafelszerelésre nem lesz szükség.

Zakynthos - Navaggio-öböl, fotó: Maryland

A másik híressége a szigetnek egy teknősfajta, a Caretta caretta. Veszélyeztetett faj. Találkozhatunk is egy-egy példánnyal, illetve be lehet fizetni különböző hajós túrákra, ahol láthatunk a vízben úszkálni egy-egy teknőst. Mi inkább azt a verziót választottuk, hogy motorcsónakot bérelünk, amit csak úgy odaadnak az ember fiának, nem kell hozzá semmilyen jogosítvány. A legkisebb motorcsónak 40 euró volt egy órára, két órára 70 euró a tarifa. A srác, aki a bérlést intézte, elmondta mi a teendő a csónakkal, a kart le vagy fel kell tolni a kívánt sebesség érdekében; illetve útbaigazított minket, merre láthatunk teknőst. Hamar feladtuk a kutatást, inkább a teknősbéka formájú sziget (Marathonisi) felé vettük az irányt, ami még az öböl ölelésében található. Megkerülve a szigetet, itt is található egy lagúna. Majd a visszafelé vezető úton, mikor megint a teknőst kerestük volna a nyílt, de sekély vízben, a motorcsónakos srác integetett, menjünk oda, ők már találtak egyet. Már három hajó vette körül szegényt, követték, ahogy elúszott. Szerencsénk volt, mert egy pillanatra mi is láthattuk, de nem láttuk értelmét üldözőbe venni. Tojásaikat az öbölben rakják le a homokban, amit látható módon kerítenek le az állatvédők, nehogy a strandolók kárt tegyenek bennük.

Marathonisi (teknős) sziget, fotó: Maryland

Marathonisi (teknős) sziget, fotó: Maryland

Folytatása következik…

Személyvonattal utaztam Székesfehérvár - Budapest vonalon egy szép napos hétköznap reggelen. Minden egyes megállóval nőtt az utasok száma. Martonvásárnál kezdtem azt gondolni, hogy nincs tovább, megtelt a vonat. De Érdnél körülbelül ugyanannyi ember felszállt, mint amennyi már a vonaton utazott; majd Kelenföldön még több tucat ember csatlakozott hozzánk egy megálló erejéig. Én magam is ingázok egy másik vonalon nap, mint nap. De szembesülni azzal, hogy mennyi ember dolgozik a lakhelyétől távol, meglepett.

Utánaolvastam kicsit, és a számok még inkább elgondolkodtattak. A KSH 2011 adatai szerint, amiket a népszámlálás alkalmával gyűjtöttek össze, minden harmadik foglalkoztatott ingázik napi szinten. Szám szerint valamivel több mint 1 millió 340 ezer fő. A legtöbb ingázót fogadó város dobogós sorrendje a következő: Budapest (225 518 fő), Székesfehérvár (30 829 fő), Győr (30 281 fő). A helyben dolgozók és ingázók aránya tekintetében Székesfehérvár viszi a pálmát, ugyanis 2011-ben ez az arány 44,9 % volt. Budapest ehhez képest jócskán alulmarad a maga 24,6 %-ával.

De mit is jelent ingázni a gyakorlatban?

A lakóhely és munkahely között megtett utat, utazást nevezik ingázásnak. Ez lehet településen belüli és települések közötti. Manapság kiváltságnak számít, ha valaki a lakóhelyének közelében dolgozik. De jó lenne csak úgy besétálni vagy bekerékpározni munkába! Pár évvel ezelőtt még velem is előfordult, hogy lazán haza sétáltam melóból, ha nem jött a busz, vagy lekéstem azt. 3 km meg sem kottyant. Ma már ennek több tízszeresét kellene megtennem ahhoz, hogy haza jussak.

Ha Mohamed nem megy a hegyhez, hegy megy Mohamedhez. Mi, dolgozó emberek ugyanezt tesszük a munkalehetőséggel. Hajlandóak vagyunk naponta útra kellni, hogy dolgozhassunk. Hogy jobb helyen dolgozhassunk. Hogy több fizetésért dolgozhassunk. Hogy jobban megbecsüljenek minket. Hogy karriert építhessünk. De ez milyen plusz terheket ró ránk? Számoljunk átlag napi 2 óra utazással. Ebbe beleférhet például egy budapesti tömegközlekedése A-ból B-be, vagy egy megyeszékhely agglomerációjából történő ingázás. Napi 2 óra az életünkből.

Mit csinálhatnánk napi 2 felszabaduló órával?

• Alhatnánk reggel tovább.
• Több időnk lenne reggel összekészülni vagy megreggelizni.
• Elvihetnénk óvodába vagy iskolába a gyereket, és nem kéne a nagyszülőknek lepasszolni.
• Délután előbb haza érnénk a munkából.
• Jutna idő bevásárolni.
• Több időt tölthetnénk a párunkkal, családdal.
• Jutna idő magunkra, tanulásra, sportolásra.
• …stb.

Azon túl, hogy naponta órákat töltünk az utazással, akár vonattal, busszal vagy autóval ingázunk, ki vagyunk téve az időjárás viszontagságainak, ami akár lassíthat minket, vagy olyan helyzetbe kényszerít, ami miatt még több időt veszítünk életünkből. De ott vannak a balesetek, forgalmi dugók, esetleg műszaki problémák. Ezekkel mind-mind számolni kell. Persze ha nincs más választásunk, be kell vállalnunk ezt a kockázatot. Arra kell törekedni, hogy kihasználjuk az időt, amire akár úgy is tekinthetünk, mint amit nyerünk, nem pedig veszítünk!

Volt időszak, amikor élveztem az utazást munkába, és munkából haza. Egy átmenetet képzett a két élettér között. Reggel fel tudtam készülni a munkanapra, vagy egyszerűen szunyókálni még egyet. Haza felé pedig volt idő magam mögött hagyni a stresszt és kitisztítani az elmémet. Azt szokták mondani, ne vidd haza a munkát! Én a buszon hagytam. Legalábbis sokszor sikerült. Szeretek olvasni, így amikor egy jó könyv kerül a kezembe, napi két órám biztosan van, hogy olvassam! Néha jó csak úgy bámulni a tájat vagy zenét hallgatni. Hasznos időtöltés lehet a tanulás, amire talán a legkevesebb időnk jut a rohanó hétköznapokban. Akár a munka melletti képzés vizsgájára készülünk, vagy csak nyelvtudásunkat szeretnénk fejleszteni vagy szinten tartani!

Hasznos is lehet az utazással töltött idő, de egy idő után fárasztóvá válhat, sokat kivesz az emberből a monotonitás. Számoljunk utána! Napi 2 óra az hetente már 10, havonta pedig 40. Mint egy munkahét. Annyi időt töltök havonta utazással, mint amennyit egy héten dolgozom.

Meg kell vizsgálnunk, mit kapunk cserébe ezért a sok utazásért! Mérlegre kell tenni az előnyöket és hátrányokat. Majd fel kell tenni magunknak a kérdést: megéri?

Első repülésem előtt fogalmam sem volt, mi vár rám a reptéren, mi a teendő, mi a folyamat. Ezért barátnőmet kérdezgettem, rutinos utazó lévén, mire kell, figyeljek, hogyan képzeljem el a procedúrát. Sokunknak ez már evidens, de magamból kiindulva, biztos vagyok benne, vannak, akiknek tartalmaz majd hasznos információkat ez a bejegyzés.

Mi a reptérre saját autóval jutunk fel, amit aztán egy parkolóban pihentetünk nyaralás alatt. Onnan kisbusszal visznek ki minket a közeli Ferihegyre. Ez a reptéri transzfer benne van a szolgáltatásban. Mint ahogyan az is, ha visszaérkezünk a nyaralásról, kijönnek értünk, felvesszük az autót és már indulunk is haza. Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak ezek a reptéri parkolók, kedvünkre válogathatunk. Van, ahol plusz szolgáltatásként vállalnak bőröndfóliázást, vagy kocsi mosást. Egyhetes nyaralás esetén 8-9 ezer forint körül parkolhatunk, de érdemes figyelni az akciókat, kuponokat, mert akár fél áron is kihozhatjuk.

Ahogy megérkeztünk a reptérre, első dolgunk megkeresni, melyik check-in pultnál tudunk bejelentkezni a járatra, illetve a poggyászt is ott kell feladni. Az utazási irodától jelen van egy alkalmazott, ha bármi kérdés, probléma lenne, hozzá lehet fordulni, de a mi esetünkben (Ibusznál foglaltunk) senki nem fogja a kezünket, mi a teendő. Ha a parkolóban, ahol letettük az autót, nem kértünk bőröndfóliázást, de mégis szeretnénk, akkor a reptéren is megtehetjük ezt, 2500 HUF per bőrönd a tarifa. Láttam már olyat is, aki házilag fóliázta le a csomagját. De lehet kapni bőröndhuzatokat, amibe felöltöztethetjük bőröndünket. Az enyémet az aliexpresszen rendeltem, és még pont időben, pár nappal nyaralás előtt érkezett meg Kínából. :) Több funkciója is van ennek a találmánynak. Először is védi a bőröndöt a szennyeződésektől vagy a sérülésektől. 

Első utamon kölcsön bőrönddel utaztam, ráadásul kemény, műanyag falú bőrönddel. Az igénybevétel során (repülőgépre fel, le; futószalagon történő „súrlódás”) sajnos összekarcolódott, nem nézett ki valami jól. Ez a bőröndhuzat például ezt is megakadályozza, illetve nehezebben nyitják fel a bőröndöt illetéktelenek. Ezzel kiválthatjuk a bőröndfóliázást, és hosszútávon spórolhatunk, hiszen egyszeri beruházásról van szó. A huzat pedig mosható, újra felhasználható.

Ahogy sorra kerülünk becsekkolásnál, az úti okmányokat kérik el, illetve itt mérik le a bőröndöket, amit a futószalagra kell helyezni. Egy korábbi posztomban már kitértem a poggyász megengedett súlyára. Ha a súlyhatár alatt vannak a csomagok, akkor kapnak egy azonosító szalagot, és már integethetünk is nekik a célállomásig történő viszontlátásig. Megkapjuk a beszállókártyát, amin szerepel, hol fogunk ülni a gépen. Általában érkezési sorrendben töltik fel az üléseket. De előfordult, hogy előre szóltam, amennyiben lehetséges, ablak mellé szeretnénk kérni a jegyeket. Idén bevezették a Travel Service charter járatain, hogy ki lehet választani az ülőhelyet felár ellenében. Ez ám a biznisz! Idén majdnem egy órát álltunk sorban a check-in pultnál, pedig időben érkeztünk. A várakozás sokat kivesz az emberből, még jó, hogy pihenni indultunk!

Beszállókártyával a kezünkben irány a biztonsági ellenőrzés! Eleinte nagyon izgultam ezeknél az ellenőrzéseknél, hogy minden rendben legyen. Nem azért, mintha bármi takargatnivalóm lenne, de szokatlan volt a szituáció és mégis csak szigorú előírásoknak kell megfelelni. Ma már nem stresszelek, minél gyakrabban repülök, annál ismerősebb a terep.

A kézipoggyászban nem lehet akármilyen folyadékot a repülőre felvenni. Egy átlátszó és visszazárható, max. 1 literes űrtartalmú zacskóba kell helyezni őket, és max. 100 ml lehet egy-egy tartály. A laptopot, tabletet ki kell venni a táskából és egy külön ládába kell tenni, nem a csomag mellé! Karórát, övet is le kell venni, megy az átvilágítóba. Szúró vagy vágóeszközt ne csomagoljunk a kézipoggyászba, az csak a feladott bőröndben szállítható. A bakancsot, magas szárú tornacipőt, teletalpú szandált, fém betétet tartalmazó lábbelit általában le kell venni, egy külön ládában mehet a futószalagra. Erre azért van szükség, mert ezekbe a lábbelikbe könnyen el lehet rejteni valami veszélyes vagy tiltott dolgot. A repülőteres és drognyomozós dokumentumfilmekben láthatjuk, milyen kreatívak az emberek.

Nem nekünk kell eldönteni, vajon levegyük a cipőnket vagy sem, erre meg fognak kérni, ha úgy ítélik meg. Én jártam már úgy, hogy nem szóltak előre, így bejelzett a detektorkapu. A szandálomat visszaküldték átvilágításra, a talpamat pedig szemügyre vették, nem e ragasztottam rá valamit.

A body scannerhez is volt már szerencsém, kétszer is! Ez a masina arra szolgál, hogy átvilágítsanak, nem e rejtettünk valamit a ruhánk alá, ne adj Isten, a testünkbe. Ha minden rendben van, akkor össze lehet gyűjteni a ládákból a holminkat, és ballaghatunk a váróba. Ez az út a duty free (vámmentes) bolton keresztül vezet, ne lepődjünk meg. Itt, vagy a váró területén már kedvünkre vásárolhatunk bármilyen folyadékot, és azokat fel lehet vinni a repülőgép fedélzetére.

Ha időben érkeztünk a reptérre, és sehol sem kellett hosszasan sorban állni, akkor elég időnk marad a repülőgép indulásáig, amit a váróban tölthetünk el. Dohányosoknak jó hír, hogy van dohányzóterasz, szóval nem kell az utazás előtti utolsó cigarettát az épület előtt elszívni, a várakozás unalmas perceiben még van lehetőség füstölni egyet vagy akár kettőt is.

A váró több pontján találhatók kijelzők, ahol megtekinthetjük az induló gépek listáját. Itt teszik közzé azt is, melyik kaputól indul a mi járatunk, illetve a check-in pultnál kapott beszállókártyán is szerepel. A beszállókapunál ellenőrzik a beszállókártyát, úti okmányt. Majd útbaigazítanak minket, honnan indul a kisbusz a géphez. A nyaralós charter járatokon ez a módi, hogy összegyűjtik az utasokat busszal, és kiviszik őket általában az épülettől távolabb parkoló repülőhöz. A gépre lépcsőkön jutunk fel, majd eltarthat egy darabig, mire mindenki elfoglalja a helyét és elhelyezkedik. Idén az első sorba kaptunk "jegyet", így gyorsan elfoglalhattuk a helyünket, nem kellett átverekednünk magunkat a fél gépen. Szerencse kérdése, ha nem késik a gép, és időben felszállhatunk.

Mi idén Zakynthost választottuk úti célnak, sima utunk volt. Azóta vissza is tértünk, élménybeszámoló hamarosan! :)